Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. október 1. szombat
F1

Mégis lett amerikai versenyzője a Haasnak

Bár eddig nem sok jelét mutatták annak, hogy erre már az első szezonjukban hajlanának, a Haas végül egy héttel a 2016-os F1-es szezon kezdete előtt mégis leszerződtetett egy amerikai tesztpilótát.

Amikor először fény derült arra, hogy a Haas csatlakozni fog a mezőnyhöz, sokan úgy gondolták, hogy érkezésük nem múlhat el anélkül, hogy hazai pilótát ültessenek egyik autójukba. Nekik azonban más terveik voltak, és lévén az F1 közelében az amerikaiak közül egyébként is csak a fiatal Alexander Rossi ólálkodik, ők inkább a tapasztalatra szavaztak, így leigazolták Romain Grosjeant és a Ferraritól érkező Esteban Gutierrezt.

FIAF3-1413047159

Ezek után kissé váratlanul jött a hír, hogy egy fejlesztőpilótát szerződtettek az USA-ból, ráadásul olyasvalakit, aki még kevéssé ismert a nemzetközi porondon. Az olaszos nevű, 17 éves Santino Ferrucci kapta meg ezt a lehetőséget, aki az elmúlt két évet az F3-as Európa-bajnokságban töltötte, és idénre leigazolt a GP3-ba, ahol a DAMS csapat versenyzője lesz.

A Formula-1-ben a személyzet fejlesztése ugyanolyan fontos, mint az autó fejlesztése. Az egyik nem létezhet a másik nélkül” - mondta a Haas csapatvezetője, Günther Steiner. „Santino Ferrucci eddig remek munkát végzett és sikerült bizonyítania minden versenykategóriában, amelyben szerepelt,  emellett pedig az autón kívüli érettsége is lenyűgöző. Santino egy olyan fiatal amerikai versenyző, akiben nagy potenciált látunk.” 

Olvastad már?