DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hét dolog, amit megtudtunk a tesztekből

Mennyire jó a Ferrari, javult-e a McLaren, hol helyezkedik el az újonc Haas és visszatérő Renault? Az elismert Autosport szaklap elemzése alapján az alábbi fontos következtetéseket vonhatjuk le az erőviszonyok kapcsán.

1. A Ferrari felzárkózott

A kéthetes tesztelés legjobb időeredményeit az olasz istálló két pilótája, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel produkálta, de figyelembe véve az eltérő gumikeverékeket, az Autosport szakújságírói arra jutottak, a két csapat egykörös tempója hasonló. Közepes keveréken – amelyet a Mercedes a teszt legnagyobb részében használt – már a németek felé billen a mérleg, de az eltérő körülmények miatt nincs ok az aggodalomra.

A második teszten a két csapat négy versenyzőjének mindegyike elvégzett egy-egy versenyszimulációt: a táv legnagyobb részében a Ferrarik tartották a Mercedes tempóját, bár Lewis Hamilton egy nagyon erős utolsó etappal elhúzott tőlük.



2. A McLarennek karosszériaproblémái vannak

Bár úgy tűnik, a Honda sikeresen kijavította motorját, elsősorban tavalyi visszatérő ERS-hibáit, ezúttal új autója okoz nehézségeket a McLarennek. Jenson Button arról beszélt, nem igazán találták az ideális beállítást. Ráadásul nem érkezett meg minden alkatrész Barcelonába, a végleges autót csak az ausztrál szezonnyitón próbálhatják ki.

3. A Renault pontosan tudja, hol áll

A visszatérő gyári istálló a hatodik erőnek saccolja magát Bob Bell műszaki igazgató szerint, ami ideális körülmények között a 11-12. pozíciónak felel meg – Kevin Magnussen is úgy nyilatkozott, a pontszerzés határának környékén lehetnek Melbourne-ben.

4. A Haas a kezdők nehézségeivel küszködik

Most már egészen biztos, hogy a Haas – amelynek 22 hónapja volt a felkészülésre, ha nevezésük 2014 áprilisi elfogadásától számolunk – újonc évében nem fog berobbanni az élmezőnybe: a csapat első tesztje meglehetősen simán alakult 281 körrel, ám az újoncokra jellemző problémahegyek előjöttek a második gyakorláson, üzemanyagrendszerrel, turbóval és fékkel egyaránt voltak gondjaik. Esteban Gutierrez azonban megjegyezte: meglepődött, hogy a most induló csapat milyen profizmussal viselkedett a tesztelés során.

5. A Williams meglepően magabiztos

Az elmúlt két évben konstruktőri harmadikként végző, ám futamot nem nyerő brit csapat a második teszten autózott figyelemre méltó időket – Valtteri Bottas egyszer leggyorsabb is volt –, egy nyilatkozatban a csapat tesztmérnöke, Rod Nelson arról beszélt, akár a Ferrari helyét átvéve másodikak is lehetnek a Mercedes mögött.

6. Megbízható a Ferrari-motoros Toro Rosso

A motorváltás ellenére – egyéves Ferrari-erőforrásokat használnak – egyáltalán nem voltak problémái a Red Bull B-alakulatának, csaknem 5000 kilométerrel a faenzai lett a második legproduktívabb csapat (a Mercedes mögött, és 900 kilométerrel megelőzve a harmadik Williamst). A műszaki hibáktól gyakran sújtott előző szezon után ez mindenképp javulást sejtet, a kérdés az, mennyi pluszt jelent az új erőforrás.

7. A Renault-motor is javult

A franciák 0,5 másodperc gyorsulásról beszélnek – hogy ez mennyire pontos, nehéz megállapítani, de az bizonyos, hogy hajtásláncuk finomodott az előző évekhez képest, mind vezethetőség, mind megbízhatóság terén. A Red Bull (TAG-Heuer névre címkézett erőforrással) az elmúlt két szezonhoz viszonyítva sima tesztidőszakon esett túl, és bár az első futamokra nincsenek nagy elvárásaik, optimizmus uralkodik a csapatnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: