DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Vandoorne otthon győzné meg a Hondát

Egyre biztosabbnak látszik, hogy a világ másik felére költözik egy évre Stoffel Vandoorne, aki a WSR és a GP2 után egy újabb fronton szeretné meggyőzni a McLaren-Hondát, hogy ő kell az F1-be.

Na nem mintha bizonyítania kellene még bármit az ifjú tehetségnek, hiszen Stoffel Vandoorne a WSR-ben újoncként szerzett ezüstérme után tavaly a GP2-ben is elsőévesként bizonyított, majd idén fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg a bajnoki címet két fordulóval a szezon vége előtt. Ezek a teljesítmények már önmagában feljogosítanák egy F1-es szerződésre, ám a McLarennél egyelőre marad a két világbajnok, az egyedüliként szabad Manor-ülésekre pedig nem mutatkozik sok esély – ráadásul az elmúlt egy hétben egyre több bizonytalanság veszi körül a kiscsapatot.

kobayashi_2015_sf



Így aztán Vandoorne-nak másfelé kell nézelődnie, ha jövőre is versenyezni akar, s nem szeretné, hogy Kevin Magnussenhez hasonlóan parkolópályára kerüljön a karrierje. A legjobb választásnak a japán Super Formula tűnik, mely sok más szériával ellentétben nem utánpótlás-sorozat, technikailag pedig az összes formulaautós széria közül ez áll a legközelebb az F1-hez – természetesen az IndyCart leszámítva.

A Motorsport.com értesülései szerint Vandoorne hamarosan Japánba utazik, s november 25-én részt vesz az újoncok tesztjén, ami a jövő szezonra való felkészülés első állomása lehet. Egy jó szereplés, esetleg egy bajnoki cím alighanem a McLaren után a Hondát is meggyőzhetné arról, hogy a belga a megfelelő választás arra az esetre, amikor a világbajnokok egyike elhagyja az istállót.

Vandoorne maga Mexikóban nyilatkozott a lehetőségről: „Egyértelmű, hogy a Super Formula-autó kiváló versenygép, talán még gyorsabb is a GP2-nél. A lóerők száma nem különösebben magas, a kanyarsebesség viszont lenyűgöző, még a mai F1-es autókénál is gyorsabb. Szóval, ha jövőre a McLaren tartalékja leszek, akkor emellett a Super Formula egy jó választás lehet. De egyelőre még nem dőlt el, hogy így lesz-e...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: