Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 19. szerda

Baleset

Ocon nem ítélkezik Perez felett

Ismét csattanás lett vége a két Force India harcának. Tavaly számos alkalommal ütközött össze a csapat két pilótája, ezúttal Szingapúrban Esteban Ocon kenődött a falra az első körben. Ki volt a hibás?

részletek

Todt: Egy sérülés, és megszűnik a motorsport

Az FIA elnöke, Jean Todt újabb megerősítést nyert Charles Leclerc és Fernando Alonso spái rajtbalesete után a fejvédő jelentette biztonságról - ellenkező esetben a betiltást kockáztatná a motorsport.

részletek

Hatalmasat szaltózott egy Porsche a Nordschleifén

A legendás német pálya ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül hívják Zöld Pokolnak – szerencsére csak az autó tört rommá, a benne ülő pilóta megúszta a látványos balesetet.

részletek

Nem a Honda miatt nullázott a Toro Rosso

Az időmérő edzésen remekül muzsikált a japán erőforrás, a versenyen azonban már nemigen mutathatta meg, mit tud. Mindkét versenyautó megsérült a verseny legelején, az egyik ki is esett.

részletek

Hamilton szerint elég helye volt Vettelnek

Az F1-es Olasz Nagydíj győztesének meggyőződése, hogy az első körös előzés egy jól átgondolt manőver volt. Nehéz lenne igazságot tenni, ha csak kettejük meglátására hagyatkozhatnánk.

részletek

Ütközések és balesetek az F1 2018-ban

Nem sokáig kellett várni az új játék megjelenése után, hogy elkészüljenek az első bukásválogatások – íme, egy összeállítás, amelyből leszűrhetjük, mennyire sikerült élethűre formálni a baleseteket.

részletek

Renault: Hülkenberg nem erről híres

Nico Hülkenberg nem éppen egy botrányhős a Formula-1-ben, mégis nem először esett ki a futamok első körében. Ezúttal ő volt a hibás a rajtbalesetben, de főnöke reméli, gyorsan túllép az eseten.

részletek

Leclerc fejét a halo védte meg

Csúnya vége lehetett volna az F1-es Belga Nagydíj első körös balesetének - Leclerc sisakja mellett néhány centiméterre húzott el Alonso autója, a sérülést a halo akadályozta meg.

részletek

Grosjean hosszú távra tervez az F1-ben

A csapnivaló idénykezdet ellenére Romain Grosjean úgy érzi, kezd visszatérni régi önmagához és nem küldik el. Sokat pletykálnak menesztéséről, a francia azonban még sokáig szeretne maradni.

részletek

Billy Monger szerint az autósport biztonságosabb, mint valaha

Az ifjú Billy Monger egy évvel ezelőtt vesztette el mindkét lábát egy súlyos F4-es balesetben, most azonban elmondta, hogy szerinte rengeteget fejlődött a motorsport világának biztonsága az elmúlt évtizedekben.

részletek

Vettelt nem érdekli mások véleménye

Az olasz média rettenetesen lehúzta Sebastian Vettelt, miután a Német Nagydíjon elkövetett hibája a győzelmébe került. A négyszeres bajnok azonban csak saját magával foglalkozik.

részletek

Stoner: Marquez a vb-címet kockáztatja a bukásaival

A kétszeres világbajnok szerint egyedül a Repsol Honda motorosa tud konzisztens teljesítményt nyújtani a 2018-as szezonban, ám sorozatos eséseivel folyamatosan egy komolyabb sérülést kockáztat a spanyol.

részletek
Olvastad már?