DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCR

Michelisz idén először nyert, a mezőny harmada az első körben kiesett

A BRC Racing Team pilótája uralta az utolsó versenyt a Slovakia Ringen, miközben mögötte az ellenfelek közel fele kiesett. Tömegbaleset történt az első körben, Muller elhagyta a kerekét, Björk majdnem a dobogóig gázolt át a többieken.

Idei harmadik pole-pozíciójából tört szezonja első győzelmére Michelisz Norbert, aki a vasárnapi főfutam rajtnál óvta az első pozíciót a második helyről induló Aurelien Comte Peugeot-jával szemben. A negyedik helyről Yvan Muller lépett fel a második pozícióba, a szabad verseny azonban nem sokáig tartott: már a 3-as kanyarban tömegincidens történt, mikor Gabriele Tarquini kiforgatta Benjamin Lessenes-t, akit magával rántotta Esteban Guerrierit. Hátrébb még többen összeértek, a három autón kívül John Filippi is a kavicságyban maradt, a kör végén pedig még öten álltak ki a bokszutcába sérüléssel, köztük a második futamon dobogós Nagy Norbert.



A mentési munkálatok hosszan elhúzódtak, a biztonsági autó a 4. kör végéig a mezőny előtt maradt, a távot pedig 13 körre növelték. Az újraindítás pillanatában váratlan esemény történt: a második helyen levő Muller egyik kereke kiesett, a Hyundai pedig a kavicságyba bucskázott. Az incidens révén Michelisz előnye az élen már a célvonalnál egy másodpercre nőtt.

Michelisz Norbert elsőségét nem fenyegethette senki, a szezon 18. futamán a magyar pilóta végre megszerezte első győzelmét a WTCR-ben, két másodperccel Comte előtt, akinek pozícióját szintén nem fenyegette senki.

Hátrébb viszont hatalmas csaták zajlottak, elsősorban Thed Björk révén, aki a 16. rajtpozícióból indult, de az első körös baleset révén számos pozíciót nyert, később pedig a Hyundaijal sorban előzte a többieket. A WTCC tavalyi világbajnoka az utolsó körben Frederic Vervischt támadta a harmadik pozícióért, a dobogó azonban végül 0,039 másodperc különbséggel nem lett meg a svéd pilótának, akinek karosszériája már darabokban lógott a rengeteg kontakt miatt.

Petr Fulin szabadkártyásként szerzett ötödik helyet, és remekeltek az Alfa Romeók: a debütáló Kevin Ceccon hatodik, Fabrizio Giovinardi hetedik lett, a veterán olasz sokáig a negyedik pozícióban tartózkodott. Az utolsó pontot a tizedik hellyel Szabó Zsolt Dávid szerezte a versenyen, melyen 26 indulóból 15-en értek célba.

A 3. futam végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: