DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCC

WTCC, 1. futam: Még él a remény Michelisz bajnoki címére

Noha nem sikerült ellenfele, Thed Björk előtt végeznie a Túraautó-világbajnokság katari nyitóversenyén, Michelisz Norbert életben tartotta reményeit a szezonzáró futamra.

Michelisz Norbert 8,5 pontos hátrányban vágott neki a Túraautó-vb utolsó előtti 2017-es versenyének a 11. pozícióból – a rajtrácson négy hely választotta el a magyar versenyzőt legnagyobb ellenfelétől, Thed Björktől. Az élről Kevin Gleason indult, és meg is tartotta a vezetést a rajt után, Mehdi Bennanit és John Filippit maga mögött húzva az első kanyarokban. Az hamar kiderült, hogy Yvan Muller és Nicky Catsburg nem fogja egykönnyen adni a bőrét Björköt védve, így Norbi a kilencedik pozícióban zárta az első kört a holland mögött.



A második körben pozícióváltás történt az élen, hiszen Bennani megelőzte Gleasont, egy körrel később pedig Tom Chilton is utat talált a ladás mellett, és csapattársa után vetette magát. A Honda ekkor rászólt Esteban Guerrieri fülére, hogy előzze meg Norbit, és próbálja meg legyűrni Catsburgot, ám hiába tűnt gyorsabbnak a magyar versenyzőnél, ő sem tudott mit kezdeni a Volvóval. A legnagyobb csata mindeközben a két egykori chevrolet-s csapattárs, Muller és Rob Huff alakult ki, de a Münnich Motorsport pilótája bárhogyan próbálkozott, nem tudta átrágni magát a francián.

A nyolcadik körre fordulva Chilton Bennani nyakára esett, a két citroenes többször koccant is egymással, de a brit végül csak meg tudta tartani az első helyet. A pozíciók ezt követően nem változtak a mezőnyben, Chilton nyert Bennani és az első WTCC-s dobogóját szerző Gleason előtt, Björk ötödik, Michelisz kilencedik lett, így a magyar pilóta hátránya 16,5 pontra nőtt a szezonzáró futam előtt.

A Honda versenyzője a leintés után elmondta, hogy a rajt előtt a Honda szerelőinek ki kellett cserélniük a pedálok tartóját, a legnagyobb probléma a kuplunggal adódott, ezért a rajtja is nehezebben alakult, mint arra számított.

A Zengő Motorspot pilótái, Nagy Dániel és Szabó Zsolt Dávid a 15. és 16. helyen zártak.

A WTCC katari nyitóvesenyének végeredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: