A hondás szerelők hajnalig tartó munkájának köszönhetően sikerült összerakni Michelisz Norbert szombaton összetört autóját, így a második helyre kvalifikáló magyar felállhatott a makaói főfutam rajtrácsára. Amely bizony esős volt, így a Rob Huff által vezetett mezőny a biztonsági autó mögül vághatott neki a viadalnak. A második kör végén aztán kiállt a safety car, Norbi pedig majdnem rögtön támadni tudta az élen álló britet – ők ketten Tom Chiltonnal együtt ellógtak a többiektől, míg mögöttük Esteban Guerrieri átlépte a vb-t vezető Thed Björköt.

Huff aztán apránként ellépett a magyar pilótától, akinek inkább Chiltonnal szemben kellett védekeznie. Michelisz egyik hibája után a Sebastien Loeb Racing versenyzője jó helyzetbe is került, ám végül Guerrieri jött ki az egészből a legjobban, aki elment Chilton mellett, így a személyében Norbi kapott egy hátvédet is maga mögé a pluszsúly nélkül köröző Citroënnel szemben. Ők ketten a továbbiakban is jól elvoltak egymással, a brit pedig az utolsó körben vissza is tudott előzni, köszönhetően Guerrieri hibájának.
Mindeközben Huff senkitől sem zavartatva húzta be rekordot jelentő kilencedik makaói győzelmét, megelőzve Micheliszt és az egymással a befutóig nagyot csatázó Chiltont és Guerrierit. Ez azt is jelentette, hogy mivel Björk csak ötödik lett, Norbi tíz pontot hozott rajta, ezzel a svéd előnye 6,5 egységnyire olvadt a magyarral szemben a két hét múlva esedékes katari idényzáró előtt. Ami pedig a Zengő Motorsport pilótáit illeti: Szabó Zsolt az egy pontot érő tizedik helyen ért célba, ezzel első vb-egységét gyűjtötte, míg Nagy Dániel 11. lett.
A főverseny végeredménye:
| 1. | Robert Huff | Citroen C-Elysée | ||
| 2. | Norbert Michelisz | Honda Civic | 8.142 | 8.142 |
| 3. | Tom Chilton | Citroen C-Elysée | 8.684 | 0.542 |
| 4. | Esteban Guerrieri | Honda Civic | 9.228 | 0.544 |
| 5. | Thed Bjork | Volvo S60 | 21.237 | 12.009 |
| 6. | Tom Coronel | Chevrolet Cruze | 25.818 | 4.581 |
| 7. | Mehdi Bennani | Citroen C-Elysée | 28.693 | 2.875 |
| 8. | Kevin Gleason | Lada Vesta | 31.583 | 2.890 |
| 9. | Nestor Girolami | Volvo S60 | 34.326 | 2.743 |
| 10. | Zsolt David Szabo | Honda Civic | 41.598 | 7.272 |
| 11. | Daniel Nagy | Honda Civic | 57.796 | 16.198 |
| 12. | Ma Qing Hua | Citroen C-Elysée | 1:07.945 | 10.149 |
| 13. | Nicky Catsburg | Volvo S60 | 1:22.466 | 14.521 |
| 14. | Yann Ehrlacher | Lada Vesta | 1:23.361 | 0.895 |
| 15. | Ryo Michigami | Honda Civic | -- 12 kör -- | 26.877 |
| 16. | John Filippi | Citroen C-Elysée | 6.847 | 6.847 |
| 17. | Mak Ka Lok | Lada Vesta | 35.545 | 28.698 |