DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
WTCC

Kizárták a gyári Hondákat a kínai futamokról

Borzalmasan indul Michelisz Norberték számára a japán hétvége: szabálytalan üzemanyag-befecskendező miatt a JAS Motorsport mindhárom Civicjét kizárták a ningbói versenyekről, ezzel a magyar pilóta ismét jelentős hátrányba került a bajnokságban.

Már a kínai versenyhétvége napján gyanúsnak találta a WTCC technikai delegáltja a három gyári Honda üzemanyag-befecskendezőjét, így a ningbói futamok végeredménye sokáig nem volt véglegesnek tekinthető. Két héttel az esemény után aztán kiderült, hogy az FIA szabálytalannak találta a kérdéses alkatrészt, éppen ezért mind Michelisz Norbert, mind Gabriele Tarquini, mind Ryo Michigami autóját kizárták a teljes hétvégéről, azaz az időmérőn és a két – vagy inkább az esőzés miatt csak másfél – futamon elért eredményeiket is törölték.

honda-norbi-ningbo-wtcc-2



Nem ez az első alkalom, hogy a japán márkát egy erős hétvége után kizárják: tavaly a marokkói eredményeiktől fosztották meg őket, amiért a padlólemezük nem felelt meg az előírásoknak. A Castrol Honda WTCC közleményében elmondta: elfogadják a döntést, nem fellebbeznek ellene, ám hangsúlyozzák, hogy végig jóhiszeműen jártak el, s a problémát az okozta, hogy másként értelmezték az üzemanyag-befecskendezőre vonatkozó homologizációs eljárást, mint az FIA emberei.

Ezzel a kizárással természetesen mind a Honda, mind Michelisz Norbi esélyei jelentősen megcsappantak: a magyar versenyző összesen 27,5 ponttól esik el, így a lemaradása kettőről 32,5 egységnyire nőtt három fordulóval a bajnokság vége előtt az ezzel plusz két ponthoz jutó Thed Björkkel szemben. Ráadásul Norbi a harmadik helyét is bukta, ugyanis a szintén volvós Nicky Catsburg is bejött elé. Michelisz így kommentálta a történteket sportolói Facebook-oldalán: „Rossz hírrel kezdődött a nap Japánban. Ebben a helyzetben csak annyit tudok mondani és ígérni, hogy mindentől függetlenül harcolok tovább a bajnoki címért az utolsó pillanatig!”

FRISSÍTÉS: Utólag jelentették be, hogy a Zengő Motorsport két Hondája is a kizárás sorsára jutott, Nagy Dániel így elveszítette eddigi legjobb WTCC-s eredményét, az első futamon eredetileg megszerzett 8. helyet.

A világbajnokság élmezőnye a Honda kínai kizárása után:

1. Thed Björk Volvo 203,5
2. Tiago Monteiro Honda 200
3. Nicky Catsburg Volvo 180,5
4. Michelisz Norbert Honda 171
5. Mehdi Bennani Citroen 164
6. Tom Chilton Citroen 158,5
7. Esteban Guerrieri Chevrolet 147
8. Rob Huff Citroen 138
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: