DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCC

Michelisz idén először győzött a WTCC-ben

A pole-pozíciót egy végig kontrollált versenyre tudta váltani a Honda gyári pilótája. Eközben az akciókról a rajtot elrontó Rob Huff gondoskodott, aki a portugál utcai pályán keresztülgázolt a mezőny kétharmadán.

Nem csupán saját jó rajtja segítette Michelisz Norbertet a Vila Real-i főfutam rajtjánál, hanem a mellette álló Rob Huff hibája is: a korábbi világbajnok a második rajtkockában megrekedt, és az utolsó helyig csúszott vissza, miközben a pole-pozícióból startoló Michelisz megőrizte vezetését Thed Björk előtt.

Az élmezőnyben Huff kiesését leszámítva nem történtek változások a rajthoz képest: Michelisz és Björk mögött Monteiro, Catsburg és Chilton következett, egészen addig, amíg a 3. körben a brit elsőként kihajtott jokerkörére. A többiek sem vártak sokáig: a következő alkalommal Monteiro és Catsburg, majd az 5. körben Michelisz és Björk érkezett tandemben az alternatív pályavonalra, így az első öt helyezett sorrendje nem változott. A pontszerzők között utolsóként Bennani – a nyitóverseny nyertese – és Girolami párosa állt ki jokerre: csak Rob Huff mögé tudtak visszatérni, aki féltávnál már a 6. helyen állt. A rajtnál visszaeső brit több előzést is bemutatott, és jokerét is remekül időzítette.



A 13 körös versenytáv hátralevő részében sem történt változás az élen: hiába nem tudta lerázni Michelisz egy másodpercnél nagyobb távolságra Björköt, a svéd az utcai pályán nem tudott előzési távolságba kerülni. Michelisz Norbert, akinek szezonja nem a vártaknak megfelelően alakult, az év ötödik állomásán megszerezte idei első sikerét, pályafutása hatodik WTCC-s elsőségét.

A Hondák és Volvók sormintát alkottak a mezőny elején: Björk második lett, Monteiro a nyitóverseny után a főfutamot is dobogón zárta, míg Catsburg negyedikként ért célba. Huff gyorsan megérkezett Chiltonra, akit egy kis koccanással kizökkentett pozíciójából, így tudta megelőzni – a végére Catsburg Volvóját is beérte, de őt megelőzni már nem tudta, ötödik helyet mentett a rossz rajt után.

Nagy Dániel 14. helyen zárt Portugáliában, egy évvel WTCC-s bemutatkozása után, míg Aurelien Panis, a Zengő Motorsport francia pilótája a szalagkorlátot ütötte meg kerekével, sérülés miatt pedig bokszba kellett kiállnia.

 

A portugál főverseny eredménye:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: