DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCC

Bennani nyert, Norbi hetediknek jött fel

Mehdi Bennani győzelmével zárult az első futam Vila Realban. A hazai közönség előtt autózó Monteiro lett a második, míg a harmadik helyre Thed Björk ért be a Volvóval.

A Nyitóversenyt is egy Honda kezdhette meg az élről, mivel a japán Michigami szerezte meg a 10. pozíciót a szombati időmérőn. Mellőle Girolami várhatta a piros lámpák kialvását. Michelisz Norbi a tegnapi pole-pozíciójának köszönhetően a 10. rajthelyet foglalta el.

Michigami jól jött el a rajtnál, de a Citroennel Mehdi Bennani hamar megelőzte, és átvette a vezetést. Tiago Monteiro nyert sokat a startnál, mivel a negyedik helyre jött előre hazai közönség előtt. A japán pilóta a második helyre csúszott tehát vissza, és feltartotta a mögötte autózókat: Girolamit, Monteirót és Chiltont. Michelisz Norbi egy pozíciót jött előre, és a kilencedik helyen autózott a harmadik körben.

 bennani



A jokerkört a negyedik körben használták fel sokan: Chilton, Catsburg, Huff és Norbi. A következő körben Monteiro és Björk is csatlakozott hozzájuk. A jokerkörrel biztos, hogy Michigami és Girolami veszítette a legtöbbet, mivel Monteiróék már utolérték a kettőst a jokerkör felhasználása nélkül.

Bennani visszatért az élre a jokerkör letöltése után, így a marokkói győzelmét semmi nem kérdőjelezte meg. Michigami az ötödik, Girolami pedig a kilencedik pozícióba tért vissza, miután Michelisz Norbi is el tudott menni mellette. Michigami visszaesett egészen a magyar pilóta elé, majd pár kanyar után maga elé engedte a japán. 

A sorrend az élen tehát Bennani, Monteiro, Björk, Chilton és Catsburg volt. Michelisz Norbi Huff mögött a hetedik helyen haladt. Ez is maradt a futam végeredménye. A Zengő Motorsport pilótája, Aurelien Panis kis híján pontot szerzett a 11. pozíciójával, míg Nagy Danit tizenharmadikként intették le.

A futam végeredménye:

wtcc 1. futam

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: