DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WTCC

Monteiro nyert Michelisz előtt a főfutamon

A Honda kettős sikerével zárult a WTCC marokkói hétvégéje, aminek köszönhetően a gyártó két élpilótája a pontversenyben is az élre ugrott. A 2. futamon az előzés nehézsége különösen Huff életét keserítette meg.

Mivel a nyitófutam a biztonsági autó miatt néhány perccel hosszabbra nyúlt, a rendezők 18:45-ről 19:00 órára csúsztatták a főverseny rajtját.

Nagy Dániel sérült autóját fokozott tempóval igyekeztek helyrehozni a Zengő szerelői, és végül sikerrel is jártak, így a magyar pilóta elrajtolhatott a bokszból, hasonlóan az első futamot megnyerő Esteban Guerrierihez, ahol szintén elhúzódott a szerelés.

monteiro



A rajtnál Nestor Girolami nem jött el túl jól a második helyről, így Michelisz Norbert át tudta ugrani és rögtön besorolt a pole-ból a vezetést megőrző csapattársa, Tiago Monteiro mögé. Az első körök hoztak némi tolakodást, Nicky Catsburgot Mehdi Bennani és Tom Chilton is megtalálta, de a koccanásokat ezúttal mindenki átvészelte.

Az első kieső a Zengővel nehéz debütálóhétvégét teljesítő Aurelien Panis lett, akinek kitört az első futóműve, amikor túl vastagon hajtott rá egy magasított kerékvetőre. A Honda veszélyes helyen állt meg a bukótérben, így ezen a versenyen is tiszteletét tette a pályán a biztonsági autó.

A verseny hátralévő részében aztán a szűk marrakesh-i pálya ismét gátat szabott az előzéseknek, főként csak a büntetés miatt a mezőny hátsó felébe száműzött Rob Huff próbálkozásait figyelhettük, aki már Ryo Michigami mellett is csak nehézkesen talált helyet a 9. pozícióért, majd Tom Coronelt már hiába üldözte a leintésig.

C8_QgQIXgAQn7-T

A két Honda a végére kissé leszakította a harmadik helyen álló Girolamit, de közöttük sem alakulhatott ki csata, hiába tapadt Michelisz egyre jobban Monteiróra. A Honda így kettős győzelmet aratott, a két pilóta pedig az élre is állt a pontversenyben, ahol a portugál hét ponttal vezet magyar csapattársa előtt. Nestor Girolami révén a Volvo ezen a futamon is szerzett egy dobogót, ami az argentin pilóta számára az első volt, és Bennani is erős hétvégét zárt a negyedik helyen befutva.

A Zengő Motorsport előtt ezen a futamon már kevesebb lehetőség adódott egy jó eredményre. Panis kiesése mellett Nagy Dániel egy 14. helyet jegyzett.

 

A főverseny végeredménye:

# Versenyző Autó Hátrány
1 Tiago Monteiro  Honda  
2 Norbert Michelisz  Honda 0.751
3 Nestor Girolami  Volvo 2.120
4 Mehdi Bennani  Citroen 2.847
5 Nicky Catsburg  Volvo 3.702
6 Tom Chilton  Citroen 4.519
7 Thed Björk  Volvo 5.073
8 Tom Coronel  Chevrolet 6.363
9 Rob Huff  Citroen 7.658
10 Ryo Michigami  Honda 12.197
11 John Filippi  Citroen 20.402
12 Yann Ehrlacher  LADA 22.035
13 Esteban Guerrieri  Chevrolet 22.308
14 Daniel Nagy  Honda 42.880
- Aurelien Panis  Honda  

Az első verseny összefoglalója

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: