DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
WTCC

Michelisz Norbert elveszítette a WTCC harmadik helyét

A magyar versenyző remek futammal a háta mögött negyedik helyen zárt a katari főfutamon, de mégsem tudta megszerezni az összetettbeli dobogós helyezést a Túraautó-világbajnokságon.

Michelisz Norbert remek rajtot produkált a második verseny elején, annak ellenére, hogy a két futam között kiderült, váltóhibával küszködött korábban. A magyar versenyző megtartotta ötödik pozícióját, és az élen sem változott a helyzet: Mehdi Bennani megőrizte a vezetést, Yvan Muller viszont átugrotta José Maria Lopezt. A mezőny vége azonban nem jött el ilyen simán, Robert Dahlgren pálya szélén álló autója miatt a versenybíróság behívta a biztonsági autót. Amíg az SC összegyűjtötte a mezőnyt, Nicky Catsburg és Hugo Valente is defektes autóval próbált visszavánszorogni a Lada bokszába.

A két csapattárs egymással koccant össze a kettes kanyar után, de amíg a holland vissza tudott jönni a pályára, a franciának fel kellett adnia a versenyt, akárcsak az első futam ezüstérmesének, Tom Chiltonnak. A pilóták a harmadik körben újra nekilódulhattak, a tét pedig az volt számunkra, hogy Michelisz Norbi megszerezze élete első dobogós helyezését a világbajnokság összetettjében. A hondás nem teketóriázott: bevetődött Yvan Muller mellé, és megindította offenzíváját a harmadik helyért!

Az első körben pozíciót veszítő Björk az ötödik kör elején elment José Maria Lopez mellett, így a magyar versenyzőnek a világbajnokkal kellett megküzdenie a katari pódiumért. A futam előrehaladtával azonban a kezdeti kakaskodás abbamaradt, és úgy tűnt, kezd beállni a mezőny sorrendje. Persze nem az élen: Thed Björk folyamatosan kereste az előzési lehetőséget Mehdi Bennani mögött, de a marokkói nem hagyta magát, és éppen annyival tudott mindig elhúzni riválisától, hogy ne kerüljön lőtávolba mögötte.

A verseny végén Tiago Monteirónak sikerült megelőznie az előtte haladó Mullert, Norbi pedig hiába tartotta meg pozícióját, így negyedik helyével sem szerezte meg az összetettbeli harmadik helyet a WTCC 2016-os szezonjában. Monteiro előzése erősen megkérdőjelezhető volt, hiszen úgy tűnt, mintha a citroenes francia elengedte volna maga mellett a portugált. Mehdi Bennani második idei futamgyőzelmét szerezte a szezonzárón, a Volvo pedig Thed Björk második helyével jelezte, hogy egyenrangú riválisai akarnak lenni a Hondának 2017-ben. A világbajnokságtól búcsúzó José Maria Lopez a harmadik helyen zárta az összecsapást.

A futam végeredménye:



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: