DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WEC

Colin Kolles ismét a WEC-ben támad

A motorsport rutinos rókájának számító román tavaly a Caterham tanácsadójaként bukkant fel az F1-ben, aztán a csapat összeomlott. Idén ByKOLLES névre keresztelt formációja indul Le Mans-ban és a WEC szezonjában.

Az LMP1-es kategóriában nevező ByKOLLES Racing ugyanaz a csapat, amely tavaly Lotus néven futott a Hosszútávú Világbajnokságon. Az idény igencsak döcögősen indult számukra, mivel a CLM P1/01 csak a negyedik fordulóra készült el, a Le Mans-i 24 órást is kénytelenek voltak kihagyni. A tervek szerint idén már az első versenytől fogva jelen lesznek, a márciusi hivatalos teszten pályára lépnek a Paul Ricard pályán.

Itt mutatják be majd az autót, amely új sárga, fekete és szürke színekből álló festést kap, köszönhetően csatlakozó szponzorának, az osztrák Yellowingsnek. A versenyzőkről később érkezik bejelentés, az istálló tavaly csupán öt futamán hat pilótát is bevetett egyetlen autójában, köztük a számos F1-es csapatnál tesztpilótaként megforduló James Rossitert, valamint az F3-as tehetséget, Lucas Auert, aki Gerhard Berger unokaöccse.



Colin Kolles 2000-ben alapított csapata a WEC mellett megfordult már a DTM-ben, ELMS-ben és különböző F3-as szériákban. A csapatvezető számtalan alkalommal felbukkant a Formula-1-ben is, javarészt olyan istállóknál, amelyek nem futottak be fényes pályát: a HRT, Spyker, Midland és Jordan (annak végnapjaiban) alakulatoknál. Dolgozott a Force Indiánál is, és idén újra visszatért a száguldó cirkuszba, a Caterham tanácsadójaként annak tulajdonosváltása után. Emellett a Forza Rossa nevű, F1-be vágyó román csapattal is szóba hozták, amely hosszú ideje eltűnt a hírekből.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: