DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
USA

Palou-siker, Power-parádé és törések Detroit utcáin

A pole-ból induló spanyol nyert, a címvédő remekelt, Grosjean és O’Ward is falnak ütközött: eseménydús futammal folytatódott az IndyCar-szezon.

Alig egy héttel az Indy 500 után már Detroit utcáin csapott össze az IndyCar mezőnye. A pole-pozícióból ezúttal is Alex Palou indulhatott, s a futam első szakaszában, a start után Callum Illott Kyle Kirkwood balesete miatt egyből belengetett sárga után nagy tempóban szakadt el az üldözőktől, akiket akkor még Romain Grosjean vezetett.

Hamar látszott azonban, hogy nem a francia, hanem a hetedik kockából startoló Will Power lehet a fő ellenfél a 2021-es bajnok számára: a címvédő alternatív stratégiával, a hajtűben bemutatott parádés előzésekkel lépdelt folyamatosan előre, s az első kerékcserékhez már a második pozícióban, Palouhoz is egyre közeledve érkezett meg.

indycar-palou-detroit_1



Ahogy az utcai pályától várhattuk, többször is sárga zászlós szakaszok tördelték a futamot. Pórul járt például Pato O’Ward, akinek a McLarenje előbb a bokszban állt le, majd az ezt követő felzárkózás közben falhoz vágta az autóját. Később aztán Graham Rahal egy másik sárga fázis alatt csapta falhoz a versenygépét, amelybe ráadásul Benjamin Pedersen is belehajtott.

Az egyik újraindítást követően Power Palout is megelőzte, s az élre állt, de nem sokáig vezette a versenyt, ugyanis ekkor ő haladt a lágyabb abroncsokon, így csak ideig-óráig volt nagyobb a lendülete a spanyolénál, aki visszavette tőle az első pozíciót.

 

20 körrel a vége előtt az addig is eseménydús futamot teljesítő, korábban egy elfékezés miatt a bukótérbe rongyoló, majd Scott McLaughlin által is megpöckölt Grosjean ütközött falnak, hét verseny alatt a negyedik kiesését begyűjtve. Az újraindításnál – amely előtt még David Malukas is a falban találta magát – Palou maradt az élen, Power autóját viszont megpöckölte Scott Dixon, amit Alexander Rossi használt ki remekül.

Az utolsó sárgát követően, amelyet Sting Ray Robb és Santino Ferrucci váltott ki, aztán Power visszavette a második pozíciót, de Palou ellen már nem volt esélye, így a Chip Ganassi pilótája idei második diadalát aratta a tavalyi bajnok előtt, s ezzel komolyan meglógott a bajnoki összetettben is. A dobogó alsó fokáért a McLarenek és Dixon vívott nagyot: végül Felix Rosenqvisté lett a harmadik pozíció. Mögöttük Kirkwood a start utáni kalamajka ellenére bejött hatodiknak, míg a tízbe McLaughlin, Marcus Armstrong, Marcus Ericsson és a friss Indy 500-győztes Josef Newgarden fért még be.

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Will Power Team Penske 1.1843
3. Felix Rosenqvist Arrow McLaren 5.9515
4. Scott Dixon Chip Ganassi 7.5682
5. Alexander Rossi Arrow McLaren 9.9841
6. Kyle Kirkwood Andretti Autosport 10.5426
7. Scott McLaughlin Team Penske 10.9350
8. Marcus Armstrong Chip Ganassi 11.6792
9. Marcus Ericsson Chip Ganassi 13.0181
10. Josef Newgarden Team Penske 14.0223
11. Colton Herta Andretti Autosport 17.6606
12. Devlin Defrancesco Andretti Autosport 19.4321
13. Simon Pagenaud Meyer Shank Racing 19.6486
14. Agustín Canapino Juncos Hollinger Racing 21.4219
15. Conor Daly Ed Carpenter Racing 21.7748
16. Christian Lundgaard RLL Racing 22.1160
17. Jack Harvey RLL Racing 23.0710
18. Rinus VeeKay Ed Carpenter Racing 23.8193
19. Helio Castroneves Meyer Shank Racing 24.6734
20. Benjamin Pedersen AJ Foyt Enterprises 3 kör /25.6577
21. Santino Ferrucci AJ Foyt Enterprises 3 kör /26.2706
22. Sting Ray Robb Dale Coyne Racing 3 kör /27.9121
23. David Malukas Dale Coyne Racing Kiesett
24. Romain Grosjean Andretti Autosport Kiesett
25. Graham Rahal RLL Racing Kiesett
26. Patricio O'Ward Arrow McLaren Kiesett
27. Callum Ilott Juncos Hollinger Racing Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: