DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Megérkezett a Le Mans-i NASCAR-autó

Átalakították, de mégis megőrizte a NASCAR jellegzetességeit az a különleges autó, mellyel Jenson Buttonék részt vesznek az idei Le Mans-on.

Daytonában bemutatták azt az átalakított Chevrolet Camaro ZL1-et, mely a különleges projekteknek helyt adó 56-os garázst foglalhatja el az idén nyári Le Mans-i 24 órás versenyen. A Hendrick Motorsports által üzemeltetett autó lesz az endurance-versenyzés új korszakába lépő, századik Le Mans-i 24 órás egyik főattrakciója, hiszen majd fél évszázad telt el azóta, hogy utoljára Stock Car járt a legendás egynaposon.

nascar-lemans



Ráadásul a festés – teljesen véletlenül – szintén visszautal erre az 1976-os eseményre. „A színezés a résztvevő partnereket jeleníti meg, de egyúttal történelmi előzménye is van, hiszen amikor utoljára NASCAR-autó indult Le Mans-ban, az egyik arany-fehér, a másik pedig kék volt” – mondta el John Doonan, az észak-amerikai sportautózás első embere.

Az 5,8 literes V8-as motor által hajtott autóba egy ötsebességes szekvenciális váltó került, hibrid hajtásról viszont nem esett szó a bemutatón, bár korábban a Le Mans-t szervező ACO részéről ilyen információ látott napvilágot. Az üzemanyagtankot a szokványos több mint másfélszeresére, 121 literesre növelték, megváltozott a hátsó légterelő, a súly pedig közel 250 kilogrammal csökkent a hagyományos NASCAR-autókhoz képest.

Az egységet vezető trióban a hétszeres NASCAR Cup-bajnok Jimmie Johnson, valamint a DTM-bajnok és Le Mans-győztes Mike Rockenfeller mellett Jenson Button kapott helyet. Az F1-es világbajnok egyszer már rajthoz állt a 24 óráson, 2018-ban Mihail Aljosin és Vitalij Petrov csapattársaként az LMP1-ben, míg Johnson sosem versenyzett még Le Mans-ban, a daytonai egynaposon viszont háromszor is második lett – Rockenfeller ezzel szemben már 11. Le Mans-jára készül, korábban abszolút és kategóriagyőzelmet is szerzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: