DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
USA

Három éven belül másodszor az IndyCar bajnoka Josef Newgarden

Colton Herta újoncként második futamgyőzelmét aratta a 2019-es IndyCar-szezonzárón Laguna Secában, Josef Newgarden pedig szintén másodszor ünnepelhetett, csak ő már bajnoki címből, ráadásul három éven belül. A születésnapján.

90 köre volt még hátra azoknak, akik meg akarták fosztani a gyakorlatilag egész évben vezető Josef Newgardent az egyik kézzel már régóta fogott bajnoki serlegtől. Colton Herta ebben a csatában nem volt érdekelt, a futamgyőzelemben viszont annál inkább, és azok után, hogy megszerezte a pole-pozíciót, meg is tudta tartani az első helyét a bajnoki cím szempontjából egyetlen életképes taktikával előre menekülő Scott Dixonnal szemben.

Ahogy haladt előre a verseny, az élen Herta és Dixon egyre inkább elhúztak mindenki mástól, ők ketten ugyanis egy másodperc körüli távolságban voltak egymástól, de Rossit már hat másodpercre le tudták szakítani a tizedik körre. Newgarden ekkor a negyedik helyen haladt, ami tökéletes volt a bajnoki cím szempontjából. Newgarden aztán később is kiválóan állt a többi bajnokesélyeshez képest, ugyanis még Rossit is meg tudta előzni, Pagenaud pedig hiába zárkózott egyre feljebb, az első kiállások után is csak mögötte volt. Dixon, bár továbbra is második volt, az ő szemszögéből nézve a riválisok nem álltak elég rosszul ahhoz, hogy neki esélye legyen a végelszámolásnál.

Alex Rossit aztán a dobogós pozíciók környékén előbb Pagenaud, majd a 30. körben vadászta le, az ex F1-es ekkor már panaszkodott rádión, hogy teljesen elfogytak a gumijai. Rossi nem sokkal később egészen Newgardenig esett vissza, aki azonban nem akarta mindenáron megelőzni őt - cserébe Felix Rosenqvist előzte meg mindkettejüket, aki pedig a legjobb újonc címére hajtott 2019-ben.

A második kerékcserék után egy ideig Will Power megelőzte Dixont és Pagenaud-t is, azonban mivel nem védekezett éppen szabályosan, vissza kellett engednie maga elé előbb az új-zélandi bajnoki címvédőt, akinek fogytak az esélyei a címvédésre, valamint Pagenaud-t, akinek ekkor még megvolt a sansza az összetett győzelemre. Az első sárga zászlós periódust Conor Daly idézte elő a 46. körben, vagyis szinte pontosan a verseny felénél, amikor Andrettit előzni akarván megforgott a pályán. A sárgás periódus alatt többen jártak a bokszban, egy embert viszont mindenképp megzavart ez a köztes időszak: Santino Ferrucci hátulról belerohant Takuma Szatóba, tönkretéve saját első felfüggesztését.

 

A verseny kétharmadánál, a 60. körben az első ötöt mindössze 4,5 másodperc választotta el, viszont Herta egyre inkább meglógott Dixontól, akit pedig Pagenaud és Power szorongatott. Az első ötösből Rosenqvist volt az, aki először kiállt, majd jöttek a többiek is - Dixont Pagenaud megint megelőzte, de Dixon megint vissza tudott jönni az Indy 500-győztes francia elé. A kiállások nagy győztese Will Power lett, aki másodiknak jött fel, 10 körrel a leintés előtt hátránya ráadásul hét tized volt csak Hertához képest.

A leintésig aztán Herta meg tudta tartani ezt a fél másodperc körüli fórt, ezzel pedig másodszor nyert idén újonc létére, mögötte Power és Dixon értek be másodikként és harmadikként. Simon Pagenaud végül negyedik lett, ezzel pedig, bár sokat adott Newgardennek, megelőzni már nem tudta a pontversenyben - Newgarden a közel sem tökéletesen működő autóját végül nyolcadikként hozta be (Rosenqvist, Rossi és Bourdais mögött), ez pedig elég volt ahhoz, hogy három éven belül másodszor is bajnoki címet ünnepelhessen. Előnyéből végül 25 pont maradt. Az év legjobb újonca Felix Rosenqvist lett, aki végül 5 ponttal zárt Colton Herta előtt az összetett hatodik helyén.

Newgarden befutója:

 

A futam végeredménye:

#VersenyzőCsapatKörökIdőKülönbség
1 United States Colton Herta United States Harding Racing 90 1:53'56.9845  
2 Australia Will Power United States Team Penske 90 1:53'57.5723 0.5878
3 New Zealand Scott Dixon United States Chip Ganassi Racing 90 1:54'03.2249 5.6526
4 France Simon Pagenaud United States Team Penske 90 1:54'03.3390 0.1141
5 Sweden Felix Rosenqvist United States Chip Ganassi Racing 90 1:54'06.5051 3.1661
6 United States Alexander Rossi United States Andretti Autosport 90 1:54'07.3482 0.8431
7 France Sébastien Bourdais United States Dale Coyne Racing 90 1:54'07.6676 0.3194
8 United States Josef Newgarden United States Team Penske 90 1:54'16.0292 8.3616
9 Canada James Hinchcliffe United States Schmidt Peterson Motorsports 90 1:54'19.8031 3.7739
10 United States Ryan Hunter-Reay United States Andretti Autosport 90 1:54'21.7789 1.9758
11 Sweden Marcus Ericsson United States Schmidt Peterson Motorsports 90 1:54'22.7651 0.9862
12 United States Graham Rahal United States Rahal Letterman Lanigan Racing 90 1:54'23.6362 0.8711
13 United Kingdom Max Chilton United Kingdom Carlin 90 1:54'24.0588 0.4226
14 United States Marco Andretti United States Andretti Autosport 90 1:54'51.4159 27.3571
15 United States Charlie Kimball United Kingdom Carlin 90 1:54'53.5707 2.1548
16 Brazil Tony Kanaan United States A.J. Foyt Enterprises 90 1:55'02.8584 9.2877
17 Brazil Matheus Leist United States A.J. Foyt Enterprises 90 1:55'03.5485 0.6901
18 United States Zach Veach United States Andretti Autosport 90 1:55'04.9112 1.3627
19 United Kingdom Jack Harvey United States Meyer Shank Racing 90 1:55'07.7801 2.8689
20 United States Spencer Pigot United States Ed Carpenter Racing 89 1:54'11.6218 1 kör
21 Japan Takuma Sato United States Rahal Letterman Lanigan Racing 89 1:55'04.4031 52.7813
22 United States Conor Daly United States Andretti Autosport 89 1:55'05.2196 0.8165
23 United Arab Emirates Ed Jones United States Ed Carpenter Racing 51 1:09'46.3671 38 kör
24 United States Santino Ferrucci United States Dale Coyne Racing 48 1:01'49.5483 3 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: