DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Alonso egyetlen esélye a győzelemre az IndyCar?

Fernando Alonso jövő évi lehetőségei nagyon erősen lekorlátozódtak a meglevő szerződések és a csapatok szándékainak kinyilvánítása miatt. Ha győzni akar a spanyol, az IndyCarban új lehetőség nyílt.

Az NBC szakértője, Will Buxton vette számba a lehetőségeket a jövő évre és arra jutott, hogy ha versenyeket akar nyerni Alonso 2018-ban, akkor az IndyCar az egyetlen lehetősége erre, ott viszont megtalálhatja a számítását. Több, mint két és fél szezont áldozott már a gyakorlatilag semmire nem jó McLaren-Honda formációra, szinte állandóan csak frusztrációt élhetett át.

A McLaren csapattal remek a kapcsolata, ám kijelentette, hogy akkor marad velük, ha elfelejtik a Hondát. Opcióként már hónapok óta rebesgetik, hogy az IndyCar komoly lehetőségként jelentkezett, főleg azután, hogy májusban rajthoz állt az indianapolisi 500 mérföldes versenyen és rendkívül jó tempót mutatott az időmérőn és a futamon is.

Alonso számára most remek lehetőség nyílhat, ugyanis az idei Indy 500 győztese, Takuma Sato egészen biztosan elszerződik a nagyon is versenyképes Andretti-Honda istállótól, ez utat nyithat a spanyol szerződtetéséhez. Az Andretti csapattal teljesítette a kétszeres világbajnok az idei Indy 500-at is, tehát a légkör is ismerős lenne számára (az autó McLaren-Honda néven futott, de az Andretti szakemberei készítették fel).

Alonso Amerikában megtalálhatja a számítását?


„Szinte kikövezett útja lenne Fernandónak akár ahhoz, hogy egy évig kipróbálja magát az IndyCarban, vagy akár teljesen hátat is fordítson a Formula-1-nek. Ő mondta, hogy bármit is csinál, 2018-ban versenyeket akar nyerni, olyan autóval, amivel harcolhat a győzelmekért és a világbajnoki címért. Ez az F1-es McLarennel, úgy fest, nem lesz lehetséges a motor miatt, a Renault pedig szintén nincs ezen a szinten. A Williams pedig, bármennyire is zseniális szakember Paddy Lowe, egy év alatt nem tehetnek csodát még Lawrence Stroll pénzével sem. Hol maradt győzelemre képes autóban ülés? Az egyetlen hely, az IndyCar!” – elemezte a lehetőségeket Buxton.

A korábbi McLaren szakember, Marc Priestley osztja Buxton véleményét. „Nagyon szerette a versenyzést az Indyben, nem is titkolja, hogy szeretne ide visszatérni. Ez nagyon jó opció lenne számára. Olyan feltűnést kelthetne egy jó szerepléssel, hogy más csapatok is elgondolkodhatnának azon, hogy megszerezzék őt” – jelentette ki Priestley.

Jó-e Fernando Alonsónak, ha kikerül az F1 látószögéből és versenyeket nyer adott esetben az IndyCarban, vagy onnantól már nem lesz visszaút a Formula-1-be?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: