Fernando Alonso Indy 500-as indulását az elmúlt napokban sokan hasonlították Nigel Mansell 1993-as CART-ba igazolásához: a brit regnáló F1-es bajnokként igazolt a Newman-Haas alakulatához, ahol kapásból szupersztárrá vált, és már első évében megszerezte a bajnoki címet. Mansell érkezése ráirányította a reflektorfényt a CART-ra, mely még a hírhedt open-wheel-szakadás után is nagyon népszerű volt a kilencvenes évek végéig – de mit tehet Alonso az IndyCarral?
Nos, az amierikai nyitott karosszériás versenyzés mai napig a CART-IRL rivalizálást nyögi, annak ellenére, hogy 2008-ban a Champ Car beolvadt az IndyCarba. A külön töltött több mint egy évtized alatt ugyanis a NASCAR üstökösszerű pályát futott be, Észak-Amerikai legnépszerűbb versenysorozatává válva, az egykor még az F1-riválisnak tűnő IndyCarnak pedig csak a másodhegedűs szerep jutott. Lehet, hogy Alonsóval eljött a pillanat, amikor kezdhet megfordulni a tendencia.
A sorozat vezetői nem titkolják, hogy a jövőben több, kontinensen kívüli helyszínre is el szeretnék vinni Scott Dixonékat, de előbb hazai pályán akarják megszilárdítani pozíciójukat. Ennek első pozitív jele, hogy a tavalyi, centenáriumi Indy 500 húsz év után az első volt, amelyre minden jegy elkelt. Mark Miles, az IndyCar első embere a fél karját is odaadta volna azért, ha sikerül megszerezniük Alonsót, és most, hogy sikerült – ha csak egy verseny erejéig is –, készek arra, hogy kihasználják a spanyolban rejlő lehetőséget.
Bár anno Mansell karrierje rövid életű volt az USA-ban, szereplése megmutatta, hogy már nem csak az F1 létezik nemzetközi szinten: 1990-ben tízből nyolc pilóta volt amerikai a CART tabellájának elején, 1999-re már csak 10-2 volt az arány, persze ha nem számítjuk a kanadai Paul Tracyt és Greg Moore-t. Az IndyCar hírneve tovább nőtt azzal, hogy bajnokok és IndyCar-győztesek igazoltak át az F1-be, 1993 és 2001 között négyen is: Michael Andretti, Jacques Villeneuve, Alex Zanardi, valamint Juan-Pablo Montoya. Az más kérdés, hogy Andretti és Zanardi nem sokra vitte a száguldó cirkuszban, ezért vissza is tértek egykori sikereik színhelyére.
Azóta nagyon minimális volt az átjárás a két bajnokság között, és csak olyan pilóták igazolták át az IndyCar-ba, akik már nem kellettek az F1-nek: Takuma Sato, Rubens Barrichello, Alexander Rossi és Max Chilton. Bár Sato 2012-ben majdnem győzelemig nyargalt Indianapolisban, a száguldó cirkusz egykori versenyzői bizony megszenvedtek az eredményekért az óceán másik oldalán, ez pedig előrevetíti, hogy Alonsónak sem lesz könnyű dolga.
Persze a spanyol jobb helyzetben van: kétszeres bajnokként indul majd el a Brickyardon, ráadásul a pályán rendre sikeres Andretti Autosport színeiben. A csapatnak van már tapasztalata beugrókkal: 2014-ben a NASCAR-menő Kurt Busch is részt vett az Indy 500-on, de neki Alonsóval szemben évtizedes tapasztalata volt oválokon, és a pályára 19 év után visszatérő Jacques Villeneuve sem mondhatta, hogy ismeretlen számára Indianapolis.
Egyelőre az nem várható, hogy Alonsónak köszönhetően Mansell-szintű robbanás megy végbe az IndyCar-ban, hiszen éppen az Indy 500 az a verseny, amelynek a legkevesebb hírverés kell a sorozat naptárában. Mégis, sokat mondó adat, hogy amikor 2015-ben az F1-et már kilenc éve elhagyó Juan Pablo Montoya megnyerte a naptár legnagyobb presztízsű viadalát, az F1-központú Autosport.com-on azóta nem tapasztalható módon megugrott az IndyCar népszerűsége.
Noha Alonso győzelméről beszélni még nagyon nagy optimizmusra utal, ha Montoya sikere akkora figyelmet irányított a szériára, elképzelhető, hogy a Forma-1 egyik legnépszerűbb és legjobbnak tartott versenyzőjének indulása milyen hatással lehet rá.
