Emlékszünk még a szezonnyitó st. petersburgi futamra, ahol Juan Pablo Montoya a győzelem felé vezető úton „félretette” az útból csapattársát, a címvédő Will Powert? És a keményvonalas CART/IndyCar rajongók az 1999-es fontanai szezonzáróra, ahol Juan Pablo Montoya pontegyenlőség után több győzelmének köszönhetően múlta felül Dario Franchittit? Nos, a történelem 2015-ben, Sonomában kétszeresen is ismételte önmagát, de minden a lehető legrosszabbul jött ki a floridai győzelem óta a bajnokság élén álló kolumbiai pilóta számára.
Pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy tartja élmezőnybeli pozícióját, nem foglalkozva azzal, hogy Will Power kezdetben eszement tempót diktált az élen. A 2-es számú Penskét vezető pilóta a rajtnál a negyedik helyre jött fel, és csak akkor került hátrébb a mezőnyben, amikor a kemény gumikon rajtoló pilóták - Andretti és Saavedra vezetésével - tovább húzták kiállásukat.
A középmezőny anomáliái azonban felforgatták a bajnokság menetét: Luca Filippi lelassuló autója miatt meglengették a sárgát, a restartot követően pedig Montoya és Power szépen keretbe foglalta az évet koccanásukkal. Senki sem tehetett róla, Power szélesen fordult az ötös kanyarban, az ideális íven haladó csapattársa pedig megforgatta őt. Mindketten hátraestek a sorrendben, sőt, miután a kolumbiainak kétszer is ki kellett állnia (előbb szárnyat cserélt, majd tankolt), jelentős hátrányból, a 23. helyről kezdhette meg a felzárkózást.
Ekkor még Rahal állt mögötte 10 ponttal a tabellán, de hamar Scott Dixon vált elsőszámú ellenfelévé, hiszen a ganassis remek pit stopjának köszönhetően, a taktikák kitisztulásával már másodikként száguldott Tony Kanaan mögött, és amikor a brazil a bokszba hajtott, az új-zélandi nem csak a versenyt vezette, hanem 20 pontosra nyitotta előnyét az ekkor 13. helyen haladó Montoya mögött.
Mialatt mindenki a „nagyok” harcára figyelt, a futam eleje óta az élmezőnyben vitézkedő bajnoki esélyes, Josef Newgarden ragadt a bokszban - Dixon rendíthetetlen tempója és Montoya szenvedése azonban előrevetítette a kolumbiai végzetét. Amikor már mindenki odaadta volna az új-zélandinak az Astor-kupát, James Jakes összetörte autóját, ez pedig egyet jelentett: a mezőny összerázódott, Montoyának pedig több lehetősége maradt a felzárkózásra.
Montoyának húsz köre volt arra, hogy 12 helyet fogjon a 17.-ről, és ebben óriási segítségére volt a restart, ahol újabb pozíciókat lépett előre. A hajtűben Hawksworth és Sato nem bírt magával, Munoz pedig fennakadt a rázókövön, így ismét a pace car vette át az irányítást. A kavarodás után Montoya már a nyolcadik helyen hajtott, 12 körrel a vége előtt pedig hármat kellett volna előznie a bajnoki cím megszerzéséhez. Egy darabig úgy tűnt, hogy a többiek elintézik neki, hiszen Bourdais nekiment Rahalnak, amiért a francia áthajtásos büntetést kapott, így már csak egyetlen egy hely választotta el Montoyát attól, hogy másodszor is bajnok legyen Amerikában!
De a körök rohamosan fogytak, az ötödik helyezett Ryan Briscoe pedig messze járt, így a végig hibátlanul autózó Scott Dixon úgy lett 2003, 2008 és 2013 után negyedszer is az IndyCar-bajnoka pontegyenlőség után, hogy eggyel több futamot nyert, mint kolumbiai riválisa. Montoya természetesen vigasztalhatatlan volt a leintést követően, aki úgy nyilatkozott, hogy ha dupla pontok döntik el a bajnokságot, nem kell meglepődni az ilyen végkifejleten, míg Dixon el sem tudta hinni, hogy a kétezres éveket számítva korábbi csapattársával, Dario Franchittivel és Sebastien Bourdais-val közösen négy-négy elsőséggel áll az amerikai open-wheel-versenyzés csúcsán - a Team Ganassi 100. győzelme után.
