DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 1. vasárnap
USA

Schumacher: Az IndyCar-autó olyan, mint egy F2-es

Mick Schumacher szerint meglepően gördülékeny volt az alkalmazkodás az IndyCar-autóhoz, amely sokban emlékezteti a Formula–2-es gépre. St. Petersburgben a 21. helyen zárta első időmérőjét.

Mick Schumacher ígéretesen mutatkozott be az IndyCarban: bár St. Petersburgben csak a 21. helyet szerezte meg az időmérőn, többek között Josef Newgardent is maga mögé utasította, és alig több mint fél másodperccel maradt el a pole-t szerző Scott McLaughlintól. A német szerint az átállás azért volt viszonylag egyszerű, mert az autó karaktere sokban emlékezteti a Formula–2-re, a sorozat „nyers” hangulata és az általa jelentett technikai kihívás pedig különösen vonzó a számára.

mick-indycar-1



„Ez egy F2-es autó, csak jobb gumikkal” – fogalmazott Schumacher az Off Track with Hinch and Rossi podcastben. A 2020-as Formula–2-es bajnok szerint a teljesítmény növelésével még közelebb kerülhetne hozzá a technika. „Úgy érzem, ha tennénk bele még 100 vagy 200 lóerőt, és egy kicsit csökkentenénk a súlyát, az már elég jó lenne.”

A német hozzátette, hogy szerinte a sorozat jövőbeli fejlesztési terve is ebbe az irányba mutat. „Azt hiszem, nagyjából errefelé halad a jövő autója is. Jó lenne látni, milyen lesz.” Az IndyCar 2012 óta használja a DW12-es alváz továbbfejlesztett változatát, az új modell bevezetését 2028-ra tervezik.

mick-indycar-4

Schumacher elmondta, hogy 2024-ben kezdett komolyabban érdeklődni a sorozat iránt. „Úgy nősz fel, hogy hallasz róla és tanulsz róla, de sosem követtem igazán szorosan, mert az időzónák miatt nehéz volt összeegyeztetni azzal, amit éppen csináltam.”

„Aztán az egész F1-es helyzet kicsit bonyolultabb lett a számomra. Egyre több csapat keresett meg, miközben még mindig abban a fázisban voltam, hogy jó beszélgetéseim voltak F1-es csapatokkal, és a reményem is megvolt arra, hogy visszatérjek.”

mick-indycar-3

Végül tavaly novemberben erősítették meg, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzőjeként csatlakozik a mezőnyhöz. Schumacher szerint az IndyCar hangulata markánsan eltér attól, amit korábban megszokott. „Most, hogy idejöttem, sokkal alaposabban megértettem, mit jelent valójában IndyCart vezetni, mennyire kemény és kihívásokkal teli, ugyanakkor mennyire élvezetes maga a bajnokság.”

„Az itt dolgozó emberek fantasztikusak, nagyon ambiciózusak a versenyzés terén. Az egésznek nagyon nyers motorsport-hangulata van, amit manapság már ritkán találni meg.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: