DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WTCR

Év elején kis híján összeomlott a WTCR

A világjárvány okozta sokkba kevés híján belereccsent a Túraautó-világkupa, és a legrosszabb még hátra van. A bajnokság helyzetéről nyilatkozott a széria első embere, Francois Ribeiro.

Az idei évben kitört világjárvány válogatás nélkül sodorta bajba a nemzetközi versenyszériákat, így a Túraautó-világkupát is. A tavaly 26 állandó pilótával 10 helyszínt meglátogató sorozat idén 22 fősre zsugorodott, és az utazási nehézségek miatt 6 európai helyszínre szorítkozott. Bár az idei szezon egy halasztással egybekötött átszervezéssel végül el tudott rajtolni, de ez nem azt jelenti, hogy biztos lenne a helyzete. A széria promótere a touringcartimes.com oldalnak nyilatkozott a bajnokság jelenlegi és jövőbeli helyzetéről. 

 wtcr-belgium1



„F1, MotoGP, Superbike, WRC, WEC, Formula-E, mi. Minden széria ugyanazzal a helyzettel szembesült. Jelen pillanatban egyetlen kormány sincs olyan helyzetben, hogy 2021-re garantálni tudja a kontinensen kívüli versenyzést. Persze összeállítunk egy versenynaptárat, de jelen állás szerint előfordulhat, hogy Európán belül maradunk. Természetesen nem erre vágyunk. Szerződésekkel rendelkezünk, és vissza akarunk térni Ázsiába: Makaóba, Kínába, Koreába. De képesek lennénk leszervezni a nemzetközi teherszállítást? Beengednék a szóban forgó országok a külföldieket? Lesz kereskedelmi légiközlekedés? Lesz-e karantén-előírás?” – tette fel a költői kérdéseket.

 wtcr-belgium2

Bár a széria eddig is a költséghatékonyságról szólt, Ribeiro elmondása szerint ennek jövőre minden korábbinál nagyobb szerep jut. „Megígértem a csapatoknak, és megegyeztem az FIA-val arról, hogy nyolc hétvégét, és ezeken maximum két-két futamot rendezünk, hiszen minden korábbinál fontosabb a költségcsökkentés. Öt európai helyszínünk már van, ezek mellett három ázsiai fordulót – Korea, Kína, Makaó – terveztünk a járvány előtt. De lesz egy Európára szorítkozó vésztervünk is.”

A bajnokság idei helyzetére visszatérve Ribeiro bevallotta, részben elégedettnek érzi magát. „A körülményeket tekintve hálásak lehetünk. A 22 autós mezőny megfelelő méretű. Sajnos elveszítettük a [Johan] Kristoffersson és Rob Huff-féle versenyzőket, de szerintem jó munkát végeztünk. Semmi sem készíthetett volna fel minket arra, amin keresztül mentünk. Nincs olyan iskola, szeminárium vagy edzés, ami felkészíthet egy ekkora sokkra. Egyik pillanatról a másikra az összeomlás szélére kerültünk. Idén sok bajnokság szenved, de én mondom, a következő év még nehezebb lesz. Örülök annak, amivel most rendelkezünk” – árulta el.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: