DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Laller – Bronzérem az Adrenalin Kupán

Túl vannak az idei év első versenyén a Laller Racing Dakar Team versenyzői, a hétvégén Bugacon az Adrenalin kupával kezdetét vette az országos bajnokság. A csapatból Horváth Lajos és Kárpáti Péter veselkedett neki a hétvégének, nem is eredménytelenül!

Szombaton 204 kilométer, míg vasárnap kétszer 68 várt a mezőnyre. Laller ezúttal letámasztotta a Dakaros technikát, és edzőmotorjával indult:

Laller-1



„Ezzel a motorral sokkal technikásabb az élet, kisebb a súlya, de lóerők tekintetében is szerényebb, sok mindent lendületből kell vele megoldani. Szombaton a kezdéskor szuper volt a talaj alattunk, de Bugacra visszamenet már jóval mélyebb és kellemetlenebb út várt bennünket. A vasárnap erre még rátett egy lapáttal, a kamionok egy rakás gyökeret termeltek a felszínre. Ilyen körülmények között nem tudtam az igazi tempómat menni, ez pedig kicsit a kedvem is szegte. Később aztán sikerült magamra találni, (elvégre ez a tereprali, amiért szeretjük ezt a sportágat) és elhozni az összetett harmadik helyet. Nagyon jólesett a hétvégi motorozás, minden rendben van, remek rendezvény volt az Adrenalin Kupa, köszönet a szervezőknek a hibátlan, zökkenőmentes lebonyolításért és a vendéglátásért.”- zárt Horváth Lajos.

Kárpáti-Péter-1-1

Kárpáti Péter is másik motorral állt rajthoz, ő a vadiúj KTM Six Days-t dobta be a mély vízbe - persze csak képletesen:

„Ez a gép teljesen más, mint az Africa Twin volt, iszonyat erő van benne. Keményen lehet hasítani vele, ugyanakkor a technikámon még itt-ott csiszolni kell. Jól felkészítettük a motort, ezért minden pályán töltött perc igazi élvezet volt. Egyedül csak azt sajnálom, hogy egy szombati hiba miatt elbuktam néhány percet, és ezzel tulajdonképp meg is pecsételtem a sorsom. Ám panaszra semmi ok, a téli felkészülésem beérni látszik, fizikálisan jobb a helyzet, mint eddig bármikor. Lajossal jól össze tudunk dolgozni, sokat segített nekem, és a tempóm is fejlődőképes. A vasárnapi szakaszok során egy második és harmadik helyet sikerült motoroznom, úgy gondolom, következő alkalommal lőtávolban lehet a dobogó!” - foglalta össze tapasztalatait a negyedik helyezett Kárpáti Péter.

A fiúk egy rövid pihenő után Görögországban folytatják, hiszen következik a Hellas Rally, majd rögtön utána a pokoli tereppel megtűzdelt Albán verseny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: