DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali (TR)

Baja Satu Mare: Dakar-indulók, győztesek és debütáló versenyautók

Folytatódik a 2022-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, ráadásul a mezőny ezúttal elhagyja Magyarországot, és ismét Romániában, Nagykároly központtal a Baja Satu Marén száguld majd a bajnoki pontokért. A viadalon a tavalyi versenyhez hasonlóan az összetett győztes kihirdetése mellett külön értékelik majd a magyar és a román versenyzőket.

Amikor tavaly Szatmárnémetiben rendezett közös magyar-román tereprallye bajnoki viadalon a Baja Satu Marén kiderült, van létjogosultsága a versenynek, hogy idén szintén egy erdélyi helyszínen, ezúttal Nagykárolyban és környékén június 10-11-e között rendezzék meg immáron második alkalommal a magyar és a román bajnokság közös versenyét, a 2022-es Baja Satu Marét. A Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság második állomásán remek mezőny gyűlt össze. Összesen 48 versenyző vág neki a hét szakasznak – a prológgal együtt három pénteken és négy szombaton –, de újításként a pénteki napon, zárásként egy igazi rallye-showt kell kötelezően teljesíteni mindenkinek a városon belül, mégpedig kétszer 3 kilométeren.

2022-Satu Mare Baja-tereprallye-előzetes2-5



A mezőnyben ott lesz például a bajnoki címvédő Miroslav Zapletal, Marek Sykora kettős – ők nyerték az idei első futamot, a Riverside Baját –, de rajthoz áll a tavalyi győztes páros, Molnár Balázs és Gabriella is, valamint a mezőnyben látható lesz egy Mini is.

„Nagyon készülünk az előttünk álló román-magyar rendezésű versenyre. A csapatunk jól működik együtt, a hangulat fantasztikus, így izgatottan várjuk a hétvégét. Tavaly az első három helyen a három magyar navigátor tudott felállni a dobogóra, és nagy álmunk, hogy idén hasonlóképpen záródjon a verseny. Nehéz küzdelemre számítunk, mert úgy tudjuk, hogy erre a versenyre most nagyon készül mindenki, és eltökéltek a versenytársak. Remélem, egy szuper hétvége vár ránk, és mindenki célba ér majd szombaton” – árulta el a verseny címvédő párosának navigátora, Molnár Gabriella.

2022-Satu Mare Baja-tereprallye-előzetes2-4

Nagy attrakcióra és eredményes versenyzésre készül a három T4-es versenyautóval és egy motorral rajthoz álló Garilla Racing. A csapat februárban már járt Romániában, és a februári Raliul Zapezi hórallye-n az abszolút első hely mellé még egy ötödik helyet is szereztek. Garamvölgyi Zoltán csapatfőnök valami hasonló eredményben reménykedik, ugyanis az idei Baja Satu Marén áll először rajthoz a legújabb típusú Garillával, a x3RR-rel.

2022-Satu Mare Baja-tereprallye-előzetes2-6

„Az új autónk nemcsak gyönyörű, hanem elég gyors is lett. Minden elemét mi építettük az eddigi tapasztalataink alapján, és végre kimondhatjuk, hogy az eddigi technikai hátrányunkat megszüntettük. Ha nincs semmi gyerekbetegsége az autónak, ami az elmúlt hetek több mint háromszáz kilométeres tesztjein nem jött ki, akkor csak navigátoromon, Takács Antin és rajtam múlik, hogy dobogóra állhassunk. Nagyon várjuk már a hétvégét, imádjuk a viadal pályáit és hangulatát. Köszönjük Billy barátoméknak, hogy erőn felül is megszervezik a futamot” – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: