DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali (TR)

Drasztikus körülmények a Raid of the Championson

A Raid of the Champions első napjának abszolút legjobb idejét Kéry Szilveszter és Bartha Barbara futotta meg, mögöttük a lengyel páros Karol Lenkiewicz és Tomasz Janik végzett, harmadikként pedig Trébitsch Miklós és Nagy Attila ért célba.

Szakadó esőben kezdődött a pénteki versenynap a ROC-on és annak ellenére, hogy a rajtra kisütött a nap az első szakasz után ismét bőrig áztak a versenyzők. Mivel a pályán jelentős mennyiségű víz halmozódott fel, a pocsolyákkal tarkított nyomvonalon a sár jelentette a legnagyobb kihívást az indulóknak. Az autók folyamatosan csúszkáltak, míg egyes versenyzők a kemény körülmények ellenére nagy mosollyal jöttek le a pályáról, voltak, akik nem tudtak célba érni műszaki probléma vagy felborulás, megpörgés miatt.

ROC_0427 (1)



Az összetett és a T4 kategória első helyén Kéry Szilveszter és Bartha Barbara állnak, akik egy merész döntésnek köszönhetően remekül tudtak teljesíteni.

„Jól sikerült abroncsot választanunk, igaz eleinte nem tudtuk, hogy érdemes-e feltenni a sárgumikat - mivel nagyon sérülékenyek -, de végül a kockáztatás kifizetődött. Elképesztően nagy sár és víz volt, emellett a második gyorsaságit elrontottuk, mivel elfelejtettük bekapcsolni a négyekerék meghajtást, és erre csak a szakasz vége előtt 4 km-rel derült fény. De így is jó napot tudtunk zárni, szombaton pedig a győzelemért fogunk indulni. – mondta Kéry Szilveszter.

ROC_0382 (1)

A kategória második helyét egy lengyel páros Karol Lenkiewicz és Tomasz Janik szerezte meg, harmadikként pedig Molnár Balázs és Molnár Gabriella ért célba.

„Kifejezetten izgalmas napot zárhattunk, az első két körben szinte semmit se láttunk, így harmadjára a körülmények javulásával olyan volt, mintha új terepen mentünk volna. A második napon a sok rajtnál nagyon kell figyelni, hogy mindenhova pontosan érkezzünk és reméljük, hogy a 3. helyet meg tudjuk tartani, hiszen akkor a bajnokságban is így fogunk végezni.”

ROC_0452 (1)

T1-ben Miroslav Zapletal és Marek Sykora bizonyult a leggyorsabbnak, ezzel pedig még egy lépéssel közelebb kerültek a bajnoki címhez. Mivel Csucsu és Mesterházi Márk nyelestengelye eltört és megszűnt az autó hajtása, kénytelenek voltak kiállni a versenyből, így számukra véget ért a Raid of the Champions.

„A mai nehézség az eső volt, de az utolsó gyorsaságink már nagyon jól sikerült, a pályán sem voltak akkora tócsák és vízcunamik. Szombaton egy teljesen új nap lesz és mivel Csucsu kiesett a versenyből, elsősorban saját magunk ellenfelei leszünk.” – nyilatkozta Marek Sykora.

ROC_0600 (2)

A második helyen Lónyai Pál és Tóth György állnak, szombatra kitűzött céljuk pedig, hogy saját tempójuk megtartásával bebiztosítsák jelenlegi pozíciójukat. 

„Az első két extrém esős és saras szakasz után a harmadik gyorsaságira sikerült jobban felgyorsulnunk és a második helyet megszerezni T1 kategóriában, azonban még sok van hátra a versenyből. Nagyon nehéz a futam, ahhoz képest, hogy milyen rövid gyorsasági szakaszokból épül fel. Amikor az egyenesekben begyorsulsz 160-as tempóra és meg kell tartani az autót, az mindig egy nagy kihívás mindannyiónknak. Az elején félve indultunk neki a távnak, fáradtak is voltunk, most a végére azonban már kipihentek vagyunk és várjuk a szombati rajtot.”

IMG-d3d7056d56fcb32adb8356645b3bea0c-V (2)

Frantisek Brutovsky és Petr Hauptman futotta meg a 3. T1-es időt, bár hátráltató tényezők nélkül, akár jobb pozícióban is zárhatták volna napot.

„Nagyon sok időt benne hagytunk a szakaszban, mivel egy felborult autónak próbáltunk segíteni, a spanifer azonban rengetegszer elszaladt. A pálya nagyon tetszett, a körülmények azonban nem voltak kegyesek, eléggé extrém időjárással kezdett megküzdenünk.” 

IMG-21c58ab9a8c0f98122c3a2bfbe0715f0-V

T3-ban Trébitsch Miklós és Nagy Attila szerezte meg az első helyet, megelőzve ezzel csapattársaikat.

„Azt tudom mondani, hogy most minden összeállt nekünk. Az egyetlen nehézségünk az volt, hogy a második gyorsaságit szélvédőmosó nélkül kellett teljesítenünk, valamint pár T1-est le kellett előznünk. Csak jót tudok mondani, nekem nagyon tetszett a pálya, nagyon tereprallye-s volt. Atival ez az első versenyünk, így jobb eredményt nem is kívánhatnánk, a csapat is szuperül teljesít, emellett a technika is hibátlanul vizsgázott.”

A vastag sárréteg eltávolítása után a járművek beálltak a Parc Fermébe, hogy szombaton reggel 7 órakor az első páros elrajtolásával megkezdődjön a verseny zárónapja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: