DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Összesen 53 induló a Riverside Baján

Még pár nap, és elrajtol a Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Tereprali Bajnokság 2022-es szezonnyitó viadala, a Riverside Baja. A végleges nevezési lista alapján – 53 jármű lesz ott a rajtnál – szép számú mezőny vág neki a majd 232 kilométeres versengésnek. Garamvölgyi Zoltán főrendező elmondta, külön öröm a számára, hogy a tavaly, újoncként a Challenge Kupában indult négy versenyző idén már a legjobbak között indul, míg sikerült újabb érdeklődőket megnyerni a sportág számára.

2022-Riverside Baja-előzetes2-4



A tereprali versenynaptárába 2014-ben került be először a Riverside Baja, és a debütálás azonnal történelmire sikeredett, hiszen a rendkívül heves, már-már trópusi esőzések miatt törölni kellett az utolsó szakaszt. Nos, úgy tűnik, hogy az idei hetedik versenyen nem fog nyomot hagyni az időjárás, igaz, az érkező hidegfront miatt hűvösebb időre számíthatnak a résztvevők.

Garamvölgyi Zoltán, a Riverside Baja rendezője elárulta, amikor kiderült, hogy az ugyanerre az időpontra szervezett lengyel bajnoki idénynyitó miatt a lengyel versenyzők ezúttal távol maradnak, nem hitte volna, hogy ennek ellenére ilyen nagy létszámban neveznek majd a viadalra.  Összesen hét országból – lengyel, cseh, szlovák, román, szerb, osztrák és magyar versenyzők – összesen 53 jármű nevezett a 2022-es Riverside Bajára.

2022-Riverside Baja-előzetes2-1

Ráadásul ezúttal a négy kategóriában – autó, side by side, motor és quad – hosszú idő után először lesznek többségben a motorosok és a quadosok, ráadásul ezúttal is ott lesz a rajtnál az a Miroslav Zapletal, aki tavaly az összetett magyar bajnoki címet is megszerezte, illetve összecsap egymással a hazai kamionversenyzés két legjobbja, Kovács Miklós és Fazekas Károly. Összesen 231,84 kilométer – pénteken két szakasz, összesen 26,84 kilométer, míg szombaton egyszer 4, majd négyszer 50 kilométer vár mindenkire – hosszú versenyen szinte valamennyi szakaszon a nézők végig követhetik a száguldást. 

„Ami számomra a legörvendetesebb, hogy a tavaly elkezdett munkánk gyümölcse beérni látszik azzal, hogy újabb újoncok indulnak a versenyen, így idén is megrendezésre kerül számukra a Challenge Kupa. A tavaly ott indult párosok közül négyen már a rendes, profi mezőnyben indulnak, azaz elmondható, ismét bővült a terepralisok nagy családja” – közölte Garamvölgyi Zoltán.

2022-Riverside Baja-előzetes2-5

A Riverside Baja rendezője elárulta, Pápoc, Himod, Vönöck, Kemenesmagasi Vitnyéd és Kapuvár lesz az idei verseny házigazdája. Az első napon, április elsején sok év után visszatér a tereprali Kapuvárra, ahol egy hatalmas buli keretein belül rendezik meg a rajtceremóniát, amin fellép a régió egyik nagy kedvence, Essemm is, majd a helyi Jam Pub-ban rendezik meg a verseny hivatalos megnyitóját.

A sportág rajongói az egész viadalt nyomon tudják követni a verseny hivatalos Facebook-oldalán, ahol folyamatosan frissülő, fotós beszámolók segítségével lehet naprakész mindenki a Riverside Baja eseményeiről és eredményeiről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: