DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali (TR)

Fazekas az utolsó métereken lett negyedszer abszolút bajnok

Történelmi viadalra került sor november 3-5. között a Nyirádi Motorsport Centrumban: először dübörögtek a vörös katlan arénában együtt egy versenyhétvégén a tereprali, a ralikrossz és a Quad - Short Track versenyzői. A hazai tereprali történetében először fordult elő, hogy a záró viadal utolsó szakaszának szinte az utolsó méterein dőljön el az abszolút bajnoki cím: a Fazekas Károly, Somfai Mátyás duó végül 25 másodperces különbséggel nyert a Lónyai Pál, Horn Albert páros előtt.

November első hétvégéjén, 3-a és 5-e között végleg kiderült, hogy az idei tereprallye bajnokságban ki lesz 2017 legjobbja az autósok között, ugyanakkor a kamionosok, a motorosok és quadosok csatájára is sor került, valamint a MAMS Buggy Open utolsó fordulóját is most rendezték meg Nyirádon. A mindhárom napon szép számmal kilátogató nézők a fentiek mellett végigizgulhatták a Quad - Short Track bajnokság utolsó fordulóját - melyen a 12 quados és 8 UTV-s versenyző állt rajthoz –, illetve szombaton és vasárnap meghívásos és amatőr rallycross viadalt – a Racing Stars tehetségkutató versenysorozat utolsó futamát – is megrendezték a legendás vörös katlanban.

2017-Raid of the Champions-autósok-szombat3-Fazekas



A tereprali mezőnyében az autósok viadalát kísérte a legnagyobb figyelem, ugyanis itt három egység szinte egyforma eséllyel pályázott az abszolút bajnoki címre: a lengyel Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Persson (BMW GPR Series1), Lónyai Pál, Horn Albert (LPR Porsche Macan) és a Fazekas Károly, Somfai Mátyás (BMW X6 RR). A helyzet nyilvánvaló volt: az lesz 2017 abszolút bajnoka, aki nyerni tud Nyirádon.

Nos, sokáig úgy tűnt, hogy lengyel Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Persson páros lesz a befutó, hiszen a vasárnapi első szakasz előtt hét és fél perccel vezettek Lónyaiék előtt, ám ekkor kitört a BMW bal hátsó kereke, így a verseny feladására kényszerültek. Maradt a két rivális magyar páros, és az utolsó szakasz előtt a Lónyai Pál, Horn Albert kettős vezetett 4 másodperccel. A záró szakaszon azonban Fazekasék elképesztő tempót diktálva megfordították az állást, és a végén 25 másodperccel jobbnak bizonyultak. Ilyen szoros bajnoki szezon még sosem volt a tereprallye hazai történetében, hogy az abszolút bajnoki cím az utolsó verseny, utolsó szakaszán, másodperceken dőljön el. Fazekas ezzel a negyedik, míg Somfai az autósok között az első abszolút bajnoki címét szerezte meg. A sporttörténelmi versenyen a harmadik végül Garamvölgyi Zoltán lett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült végül megnyernünk a nyirádi záró versenyt. Persze ehhez a sikerhez, ami eddigi pályafutásom legszorosabb abszolút győzelme volt, az is kellett, hogy a lengyel riválisaink hibázzanak és kiessenek előlünk. Az utolsó két szakaszon mindent beleadtunk, és végül sikerült a magunk javára fordítani ezt a nagyon élvezetes csatát. Jövőre már kamionnal versenyzek tovább, így igazán élvezetes küzdelemtől búcsúztam el az autós mezőnytől” – fogalmazott a célba érkezést követően Fazekas Károly.

2017-Raid of the Champions-Lónyai2

A Raid of the Champions és a 2017-es abszolút bajnoki ezüstérmes Lónyai Pál, Horn Albert is elégedetten szállt ki az autójából, hiszen a maximumot hozták ki magukból. A navigátor Horn Albert ráadásul éppen Fazekas Károllyal nyert korábban kétszer is abszolút bajnoki címet – 2011-ben és 2012-ben –, míg Lónyai újabb kategória bajnoki címmel vigasztalódott.

„Sajnos ezúttal sem tudtam abszolút bajnok lenni, ez már a második ezüstérmem. Rendkívül szoros csatába, férfias küzdelemben kaptunk ki, így mosolyogva hagytuk el Nyirádot. Ráadásul, ha a lengyel Lukaszewski nem esik ki, esélyünk sem lett volna a győzelemre, annyival gyorsabb volt mindkettőnknél. Köszönöm a csapatom egész éves munkáját, és azt remélem, jövőre sok hasonlóan megszervezett versenyen találkozhatok a vetélytársaimmal” – jelentette ki Lónyai Pál.

2017-Raid of the Champions-kanion-szombat-Merkovics

A TH kategóriában is Nyirádon dőlt el a 2017-es bajnoki cím, ennek megfelelően a szakaszokon változatos csatákat láthattak a nézők. Magát a versenyt a lengyel Adam Bilinski, Artur Janda duó nyerte meg, megelőzve Varga Imrét és Toma Józsefet. Vargáék ezzel a második hellyel megszerezték a kategória 2017-es bajnoki címét. A kamionosok versengésében a Merkovics Viktor vezette Balkán Expressz csapat (Madarász István és Valkai János) végig egyenletes teljesítményt nyújtva pályafutásuk első győzelmét ünnepelhette a célban.

2017-Raid of the Champions-vasárnap2-quad-heiszer

A quadosoknál Heiszer Károly lett a győztes – az abszolút viadalt is ő nyerte –, míg a motorosoknál a Dakarra készülő Horváth Laller Lajos diadalmaskodott Majer Viktor és Kárpáti Péter előtt. Az SBS kategóriának kiírt versenyen a Kovács György, Takács Antal kettős lett a győztes, őket a cseh Ladislav Zavrtálek és Daniel Zelenka, illetve a román Laurentiu Claudiu Barbu, Paul-Nicusor Spiridon duó követte.

2017-Raid of the Champions-vasárnap2-motor-laller

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: