DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Tereprali (TR)

Világkupa: Korda Erik ötödik helyen kezdett

A magyar bajnokság első és az FIA tereprali világkupa abszolút ötödik helyén kezdett a Hungarian Baja első versenynapján Korda Erik és Csató Attila a HRX Forddal, Linninger Patrik kategóriája második és az összetett 10. helyről várhatja a folytatást.

A Nyirádi Motorsport Centrum látta vendégül a Hungaria Baja tereprali világkupa mezőnyét a verseny első napján, a délelőtti átvételeket követően délután egy két és fél kilométeres szelektív szakasszal vette kezdetét a száguldás. A rövid nyitószakaszon azonban nem volt érdemes lazsálni, hiszen az első 10 helyezett ezúttal is megválaszthatta rajtpozícióját a két szombati 175 km-es szelektív szakaszra. A Korda Racing versenyző, Korda Erik és Csató Attila remekelt a pénteki napon, hiszen legjobb magyarként a világkupa értékelés ötödik helyén teljesítette a távot.

„Jó kis bemelegítés volt!” - kezdte összegzését Korda Erik a nap végén. „Sosem mentem még korábban a Nyirádi Rallycross pályán, utoljára talán a Bologna Motor show keretein belül megrendezett Bettega Memorialon mentem valami hasonlón, az is nagyon tetszett, mint ahogy a mai pálya is nagyon bejött. Nagyon csúszott, alighogy elrajtoltunk rögtön volt egy meleg pillanatunk, elég közel volt a szalagkorlát, de összességében nagyon jó volt, nagyon élveztük. A világkupán az ötödik, a magyar bajnokságban pedig a legjobb idővel értünk célba, úgyhogy maximálisan örülünk az eredménynek, de messzemenő következtetéséket nem vonunk le a mai két és fél kilométerből, mert a verseny holnap kezdődik. Számunkra kicsit szokatlan ilyen hosszú pályákon versenyezni, ügyesen be kell osztanunk az autót, magunkat és legfőképp a gumikat is. Ha ez is jól sikerül, akkor holnap sem leszünk elégedetlenek. Jó lenne megtartani a mai helyezésünket, de még jobb lenne egy-két helyet előrelépni. Azonban számunkra az elsődleges cél még mindig a magyar bajnokság, egy esetleges győzelemmel talán lenne még valamennyi esélyünk a szezonzárón is.”

A csapat quados versenyzője, Linninger Patrik is remekül kezdett, hiszen egy műszaki hiba ellenére is beverekedte magát a világkupa mezőny TOP10-es mezőnyébe, a magyar értékelésben pedig a második helyről várhatja a folytatást. „Volt egy kis műszaki hibánk a prológon, befogtak az első fékek, azt hiszem én lepődtem meg a legjobban, hogy ehhez képest egész jó helyen zártam a prológot. Szerencsére egy nagyon profi csapat áll mögöttem és pillanatok alatt megjavították a motort, úgyhogy holnap támadás! :)”

A Hungarian Baja állása az első nap végén:

1. Al Attiyah/Baumel, MINI All4Racing 2.51

2. Ten Brinke/Colsoul, Toyota Hilux +1

3. Roca Vila/Horn, Schlesser +7

4. Gadasin/Novikov, G-Force +7

 

5. Korda/Csató, HRX Ford +10

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: