Retro hírek
Retro – A legnagyobb robajjal érkező újonc
Lewis Hamilton vagy Jacques Villeneuve berobbanása apróság volt ahhoz képest, mint amit 1972-ben ezen a napon Carlos Reutemann mutatott be, aki rögtön egy hazai versenyt is hozott magával.
részletekRetro – Aki a Dugóhúzóban lelte halálát
1971-ben ezen a napon született az a pilóta, akit az egyik legjobbnak tartanak azok közül, akik sosem versenyeztek az F1-ben, s aki a Laguna Seca-i pálya legendás kanyarjában vesztette életét.
részletekRetro – A fizikusnő, aki megnyerte a Dakart
Ha Stephane Peterhanselre a Mr. Dakar becenevet ragasztotta a ralis társadalom, Jutta Kleinschmidt a Mrs. Dakar kitüntető címre pályázhat, hiszen ő volt az első, aki női versenyzőként megnyerte a világ leghíresebb terepraliját.
részletekRetro – Új főnök a Mercedesnél
Ma már Toto Wolff az F1-es paddock talán legfontosabb és egyik legismertebb csapatvezetője – mikor csatlakozott az alakulathoz, még csak kevesen tudták, kicsoda.
részletekMéltán Elfeledve: Amerikai álom
Volt egy fiatalember az F1 hőskorában, aki fejébe vette, hogy egy tisztán amerikai versenygéppel hódítja majd meg Európát – nem sikerült, bukásához rosszabbnál rosszabb döntések vezettek.
részletekRetro – Győzelem bokszkiállás nélkül
Több szempontból is történelmi volt Stirling Moss argentínai F1-es sikere 1958-ban: nem csupán a későbbi világbajnok Cooper első győzelmét szerezte, hanem a legelső farmotoros diadalt is.
részletekFelidézzük Bottas legnagyobb versenyeit
Bár futamot még nem nyert, mégsem lehet azt mondani, hogy Valtteri Bottas eddig nem alkotott maradandót az F1-ben. Időmérős szárnyalás zöldfülűként, 12 helyes felzárkózás, és más nagy pillanatok.
részletekAmikor Hamilton nem is beszélhetett Alonsóról
Az eset természetesen a viharos 2007-es szezonhoz kapcsolódik, amikor a két versenyző csapattárs volt a McLarennél. Az istálló egy ideig szabályosan tiltotta Hamiltonnak, hogy a spanyolt megemlítse.
részletekRetro – Akin a szatyor sem fogott ki
A Formula-1 egy különös éve egy különös közjátékkal indult Buenos Airesben. 1980-ban ezen a napon kezdődött meg a szezon, amelyet a McLaren és a Ferrari végül a bajnokság 9. és 10. helyén zárt.
részletekElfeledve: Egy hibás elem a képletben
Világbajnok pilóta, tervező és csapatvezetők, Brawn és Newey egyazon istállónál – úgy hangzik, mint egy igazi álomcsapat, nem? Az F1 előző amerikai csapatának sorsát egyetlen rossz döntés pecsételte meg…
részletekRetro – Schumacher elkezdte…
Január 12-én kezdte meg felkészülését a 2010-es szezonra a három év kihagyás után visszatérő legenda, Michael Schumacher – a szabályok szerint F1-es autóba nem ülhetett, így más utat választott.
részletekRetro - A szürke pilóta zűrös karrierje
A legtöbb embernek a szemhéja sem rebben, ha Adrian Sutil nevével találkozik, pedig az 1983-ban ezen a napon született német F1-es karrierjébe rengeteg különféle érzelem sűrűsödött bele, miközben ő a középmezőnyből próbált sikertelenül kitörni.
részletek