DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Négy csapatfőnököt fogyasztott el a Ferrari az utolsó vb-címe óta

Immár másfél évtizede nem nyert ferraris versenyző világbajnokságot a Formula-1-ben: ez idő alatt Mattia Binotto volt a negyedik vezető a Scuderia élén. Megnéztük az ő és három elődje mutatóit.

Vészesen közelít ahhoz a Ferrari, hogy beállítsa a negatív rekordját, miszerint Jody Scheckter 1979-es sikere után 21 esztendőt kellett várniuk az újabb egyéni vb-címre az F1-ben, amelyet aztán Michael Schumacher szerzett meg a csapatnak 2000-ben. Legutóbb 2007-ben Kimi Raikkönen révén ünnepelhetett a maranellóiak pilótája, az azóta eltelt másfél évtized alatt pedig négy különböző csapatfőnök irányította a gárdát. Mattia Binotto lemondásának apropóján megnéztük, hogyan teljesített az említett négy szakvezető a Ferrari élén.

domenicali-ferrari-dppi-1



Stefano Domenicali (2008–2014)

Kétségtelen, hogy nem akármilyen stafétát kellett átvennie a 2008-as szezon elején Stefano Domenicalinak, hiszen elődje, Jean Todt vezetésével a Ferrari fennállása messze legsikeresebb másfél évtizedén volt túl a Michael Schumacherrel és Ross Brawnnal fémjelzett csapat révén, ráadásul utóbbi két ikonikus figura távozása ellenére is 2007-ben még elhódították a világbajnoki címeket Kimi Raikkönennel. A lendület 2008-ra is kitartott, Felipe Massa kis híján szintén világbajnok lett, a konstruktőrök között pedig le is győzték a McLarent.

A 2009-es aerodinamikai szabályváltozások azonban alaposan hátravetették a Domenicali vezette Ferrarit, s bár hamar visszataláltak az élbolyba, az idő előtt elküldött Raikkönen helyére igazolt Fernando Alonsóval sem tudták megváltani a világot. A spanyol kétszer, 2010-ben és 2012-ben is a legvégéig harcban volt a végső sikerért, ám különösen utóbbi idényről volt elmondható, hogy ez jórészt Alonso parádés teljesítményének, nem pedig a Ferrari versenyképességének volt köszönhető. Az élbolyban stabil volt a helye a csapatnak, az igazi áttörést azonban nem sikerült elérniük, emiatt gyakran kritizálták az olasz munkáját, akinek azonban rendre újra bizalmat szavazott Luca di Montezemolo elnök.

Jött aztán 2014 és az új V6-os hibrid erőforrások, amelyekkel a maranellóiak alaposan felsültek: óriási lemaradásban kezdték az F1 új korszakát a Mercedeshez képest, a dobogóra is csak elvétve volt esélyük. Domenicali a szezon harmadik futama, a Bahreini Nagydíj után pedig be is nyújtotta a lemondását.

Mérleg: Bő 6 szezon, 1 konstruktőri vb-cím, 20 futamgyőzelem

mattiacci-ferrari-dppi

Marco Mattiacci (2014)

Domenicali helyére Marco Mattiacci érkezett a Ferrari észak-amerikai részlegének éléről. Neki más szempontból volt nehéz dolga, mint elődjének, hiszen az említett 2014-es konstrukció és motor borzalmasan sikerült, az idény során a győzelemre esélye sem volt a gárdának, ráadásul Mattiacci korábban nem rendelkezett F1-es tapasztalattal. Emiatt már a kinevezése is vegyes fogadtatásban részesült, s mivel az eredmények sem jöttek, a csapat átszervezésére tett kísérleteinek – például megszerezte a később a Mercedesnél kulcsemberré váló James Allisont – hozományát sem várták meg, s rögtön a 2014-es évad végén megköszönte a munkáját Sergio Marchionne elnök. Egy fontos csere mindenképp az ő nevéhez fűződött: Alonso távozott a Scuderiától, a helyére pedig Sebastian Vettelt igazolták le 2015-re a közben visszatért Raikkönen mellé.

Mérleg: Szűk 1 szezon, 0 futamgyőzelem, konstruktőri vb-4. hely

arrivabene-ferrari-dppi

Maurizio Arrivabene (2015–2018)

Mattiacci székét a Marlboro vezére, Maurizio Arrivabene foglalta el, aki két évtizeddel korábban szerepet játszott abban, hogy a dohányvállalat „átigazolt” a McLarentől a Ferrarihoz. Marchionne szerint Arrivabene nemcsak a Ferrari dolgaival volt tisztában, hanem azzal is, milyen működési mechanizmusok jellemzik a sportot, ezért is esett rá a választása. Az eredmények egyből javulást mutattak, 2015-ben Vettellel a Mercedes fő – bár továbbra is távoli – üldözőivé vált a Scuderia, bár ebben nyilván még Mattiacci munkája is tetten érhető volt.

2016-ban aztán újabb visszaesés és győzelem nélküli idény következett, a 2017-es aerodinamikai szabályváltozások révén viszont úgy tűnt, a Ferrari tényleg megszorongathatja a három éve uralkodó Mercedest. Ám mind abban a szezonban, mind a következőben a biztató kezdés után év közben elfogyott a vörösök lendülete, 2018-ban Vettel is több kritikus hibát elkövetett, így nem tudták letaszítani a trónról Lewis Hamiltonékat. Az viszont kétségtelen, hogy Arrivabene ideje alatt a Scuderia számított a Mercedes első számú kihívójának – ennek ellenére a 2018-as esztendő után neki is távoznia kellett.

Mérleg: 4 szezon, 14 futamgyőzelem, konstruktőri vb-2. hely (3x)

binotto-ferrari-dppi-1

Mattia Binotto (2019–2022)

Arrivabenét az addigi technikai igazgató, a már bő két évtizede a Ferrarinál dolgozó Mattia Binotto vette át, akinek új feladatkört jelentett a csapatfőnöki pozíció. Az ő kinevezését éppen emiatt fogadták vegyes érzelmekkel a Ferrari rajongói, s a megítélése a maranellóiak élén eltöltött négy éve során sem igazán változott. 2019-ben jó konstrukcióval rendelkeztek, ám az abban rejlő potenciált távolról sem tudták kihasználni – ráadásul mint utólag kiderült, „trükköztek” a motorral valamit, amelynek köszönhetően a Ferrari erőforrásai a mezőny fölé nőttek ebben a szezonban. 2020-ra viszont vélhetően éppen az FIA-val kötött titkos paktum révén hatalmasat esett vissza a gárda: a konstruktőri hatodik helyezés több évtizedes történelmi mélypontot jelentett, amihez képest kisebb felüdülést jelentett a 2021-es vb-bronz. Mindeközben Binotto már a koronavírus-járvány miatt később rajtoló 2020-as idény előtt elküldte az említett 2018-as vb-bukás után negatív spirálba kerülő Vettelt, akinek addigra már a 2019 elején Raikkönen helyére igazolt Charles Leclerc is a fejére nőtt (a németet Carlos Sainzcal pótolták).

A nagy 2022-es szabályváltozásoktól sokat várt a Ferrari, s ez félig be is jött, hiszen a szezon elején az F1-75-ös tűnt a legjobb autónak a mezőnyben. Ám a csapat műszaki problémái, stratégiai baklövései és néhány vezetői hiba révén a világbajnoki címről hamar le kellett tenniük, majd a fejlesztések sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így az idény második felében már futamot sem nyert az istálló. A sorozatos hibák miatt megingott Binotto alatt a szék, végül a hivatalos kommunikáció szerint ő adta be a lemondását a szezon után – akárcsak Arrivabene, ő is négy év után távozik, szintén konstruktőri vb-ezüstérmekkel.

Mérleg: 4 szezon, 7 futamgyőzelem, konstruktőri vb-2. hely (2x)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: