A legnagyobb változás egyértelműen 1989-1990 környékén történt, amikor az első turbókorszak végén a szívómotorok rengeteg gyártót vonzottak a Formula-1-be. Nem azonnal érkezett mindenki, sőt, voltak, akik hamar fel is adták, mások azonban megragadtak a száguldó cirkuszban.
Az újkori szívókorszak kezdetén a domináns Honda mellett a Renault jelentkezett még tízhengeres erőforrással, az élmezőnybe tartozott még a Ferrari egy tizenkéthengeressel, közel volt hozzájuk a Benetton is a nyolchengeres Ford motorjával. Jelen volt még a Judd és a Lamborghini is, illetve elméletileg a Yamaha is, ám ez a japán egység gyengére sikeredett, a Zakspeed istálló mindössze kétszer tudta magát kvalifikálni versenyre, 1990-ben pedig meg is szűntek.
A második évben csatlakozott a Subaru és a már kezdetekkor sikertelenségre ítélt, katasztrofálisan muzsikáló W12-es erőforrás is a Life istállóval. A Subaru a Coloni felvásárlásával próbálkozott, de szintén nem jutott át az előkvalifikáción egyszer sem, az első félév után úgy eltűnt a japán vállalat, színüket sem láthattuk azóta sem. A harmadik év is két sikertelen kísérletet hozott, az Ilmor első éve egyetlen pontocskát hozott a Leyton-House-nak, a Porsche pedig nehéz és lóerőszegény egység lett, hat teljesen reménytelen versenyhétvége után a hátsó ajtón távozott a szebb napokat látott gyártó.
1991-ben és egy évaddal később már pontszerzésre is jó volt a 12 hengeres, visszatérő Yamaha, majd a következő évtől inkább a V10-es mellett döntöttek a japánok, eleinte kevés sikerrel. 1994-ben viszont már egészen szorgalmasan gyűjtötték a pontokat. Az Ilmor is jelentősen feljavult, a Tyrrell csapat partnereként, Andrea de Cesarisszal a volán mögött nyolc pontot szerzett az akkor még nem igazán megbízható egység.
1993-ban hosszú szünet után újra megjelent a Hart a Jordan partnereként. Összesen öt idényen át maradt a száguldó cirkuszban, a nagy áttörés elmaradt, de pontszerzések és 1-1 dobogó időnként összejött. A Sauber egy bújtatott, majd később felvállalt Mercedest rejtett magában, a Mercedes azóta is jelen van, ahogy láthatjuk jelenleg éppen a domináns istálló. A Honda ugyan kivonult, de teljesen mégsem, mivel Mugen-Honda néven a leányvállalat folyamatosan jelen maradt a teljes visszatérésig.
1994-ben eltűnt a Lamborghini, megérkezett azonban a Peugeot. Már a Judd-erőforrásokat is hiába kerestük. Néhány évig nem történt nagy újítás, a csapatok száma azonban jelentősen csökkent, 1996 közepén már csak tíz istálló küzdött, hét évvel korábban pontosan a duplája volt még jelen. 1998-ban egy időre kivonult a Renault, de Mecachrome néven azért részben mégis maradt a Williams és a Benetton partnereként. Az Arrows saját maga gyártott erőforrást, négy pontocskára volt elég. Ebben az évben a Yamaha is eltűnt, valamint a Hartot sem találhattuk már.
Az állóvizet a 2000-es év törte meg, a BMW és a Honda is hivatalosan visszatért, ugyanakkor év végén az egyre gyengébb teljesítményt nyújtó Peugeot partner nélkül maradt. A következő szezonban az Arrows az Asiatech nevű egységgel próbált szerencsét, de ez sem váltotta meg a világot. Megérkezett azonban csakhamar a Toyota, amely lassan, de folyamatosan fejlődött, egészen 2009-es távozásáig, de a győzelem sosem sikerült.
Az erőviszonyok ugyan változtak, a gyártók azonban nemigen, hosszú évekig sem távozás, sem érkezés nemigen történt. 2009 végén azonban a Toyota mellett a BMW is elhagyta a cirkuszt, így négy gyártó maradt csak, a Mercedes, a Ferrari, a Renault és a Cosworth. A mélypont a modern turbóéra kezdete, 2014, ekkor a Cosworth már nem talált partnert, mindössze három motorszállító volt a Formula-1-ben. 2015-től pedig stabilan négy, a Honda visszatérésével.
Láthatjuk, hogy a kezdeti, jóval komolyabb választék hogyan csökkent le drasztikusan az évek során. Nem véletlen, hogy az FIA egyik fő célja, hogy új gyártókat vonzzon az F1-be. Az Aston Martin mellett a Porsche és a Cosworth érdeklődése tűnik komolynak, de még ehhez is évek kellenek, jó esetben is.
