DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Az első három kihullott

A két turbós Renault ugyanabban a körben, azonos hiba miatt esett ki a Német Nagydíjról – és a vezetést megöröklő Alan Jones sem örülhetett sokáig az 1980-as futamon, amely megtizedelte a mezőny elejét.

Tragikus hangulat övezte az 1980-as Német Nagydíjat, hiszen bár nem a versenyhétvégén, de a pályán életét veszítette a mezőny egyik tagja. Az Alfa Romeo pilótája, Patrick Depailler a versenyt megelőzően tesztelt Hockenheimben. A gyors Ostkurvéban felfüggesztés miatt kicsúszott, és a szalagkorlátnak ütközött. Az autó fejtetőre fordult, Depailler pedig fejsérülés miatt azonnal életét veszítette, kilenc nappal a futam előtt.

Az 1980-as szezon az első vb-címét megszerző Williams éveként ismert: az FW07B kiváló tempóját bizonyítja, hogy a nagysebességű pályán Alan Jones – 231 km/h-s átlagtempóval – maga mögé utasította a kvalifikáción kiemelkedő Renault két versenyzőjét, Jean-Pierre Jabouille-t és René Arnoux-t. A címvédő Ferrari ez évi szenvedését mutatja, hogy Gilles Villeneuve 16., Jody Scheckter 21. helyre kvalifikált mindeközben.



A mezőny egyedüli turbómotoros autója, a Renault lóerőfölénye a futamon is kijött augusztus 10-én, a szezon kilencedik versenyén: Jabouille már az első körben átvette a vezetést Jones-tól, mögöttük Pironi, Laffite és Keke Rosberg következett. Az élmenők között hamar megkezdődött a csillaghullás, Rosberg hátsószárnya, majd Pironi kardántengelye mondta fel a szolgálatot.

A futam képe a 27. körben állt feje tetejére: a Renault közismert tulajdonsága volt a megbízhatatlanság, ekkor azonban egyszerre nem csupán egyik, hanem mindkettő sárga autó bemondta az unalmast, egyaránt a szeleprugó csődje miatt. Jones került az élre Laffite, valamint a másik Williamsben ülő Reutemann előtt, aki negyedik rajtkockából indult, ám a futam elején számos pozíciót veszített.

 

45 körös verseny fele még hátra maradt, és tartogatott további fordulatokat. Jones defektet kapott, ki kellett állnia a bokszba, és a harmadik helyre esett vissza. Jacques Laffite az élen maradt, a mögötte levő, talpon maradt Williamsszel azonban Reutemann nagy tempóban közelített felé. A Ligier franciája végül 3,19 másodpercet megőrzött előnyéből, és szezonja egyetlen győzelmét szerezte.

A dobóra Laffite, Reutemann és Jones állt fel – az ausztrál mentett pontjai végül kárba vesztek, a világbajnoki címet érő szezon végi összpontszámába ezek nem számítottak bele, hiszen a szabályok alapján a legrosszabb eredményeket akkoriban dobni lehetett az összetett versenyből. Piquet negyedik, Giacomelli – az egyetlen Alfa Romeóval – ötödik helyet szerzett, miután pedig a kerékcsapágy De Angelis kiesését hozta, Villeneuve is örökölt egy pontot a Ferrarival, miközben csapattársa, Scheckter a számos kiesés ellenére is csupán 13. lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: