1992-ben a Williams-Renault versenyautói óriási technikai fölényben voltak, normál körülmények között sem az időmérőkön, sem a versenyeken megszorítani sem lehetett őket. Többnyire 1-1,5 másodperccel verték körönként a közvetlen riválisokat, a többieket pedig még nagyobb különbséggel.
Monacóban, az évad hatodik futamán is kényelmes előnnyel vezetett Nigel Mansell (aki a megelőző öt verseny mindegyikét megnyerte), ám ekkor a csapat észlelte, hogy a britnek lassú defektje lehet az egyik hátsó keréknél, így kihívta kerékcserére, alig hat-hét körrel a leintés előtt.
A csere megtörtént, ám a bokszból csak nagyjából hét másodperccel Ayrton Senna mögé tudott visszatérni. A friss gumikkal és a bombajó Williamsszel Mansell két körön belül behozta lemaradását, de Monte Carlóban előzni eleve nagy kihívás, a győzelemért Ayrton Sennát pedig szinte lehetetlen legyűrni egy ilyen pályán.
Mansell látványosan gyorsabb volt, mint a brazil, de Senna annyira zseniálisan választotta meg az íveket, hogy Nigel egyszerűen nem talált módot arra, hogy előzzön. Nagyon széles lett a McLaren az utolsó négy körben, így hiába lett volna körönként 3-4 másodperccel is gyorsabb Mansell Sennánál, minden igyekezete ellenére meg kellett elégednie a második hellyel. Ayrtonnak ez volt az ötödik monacói győzelme, amit 1993-ban még egy követett. A rajongók szavazatai alapján magasan ezt, az 1992-es Monacói Nagydíjat tartják a legjobbnak.
