A Svédországból érkező versenyzők nem hemzsegtek a Forma-1-ben, a hetvenes években azonban Ronnie Peterson igazi sztárrá, mindenki kedvencévé nőtte ki magát. Az örebrói már második szezonjában, 1971-ben második helyen zárta a világbajnoki pontversenyt a Marchcsal, hogy aztán két évvel később, immár a fekete-arany JPS Lotus színeiben harmadik helyen zárjon - négy győzelmével és 52 pontjával ez volt karrierje legsikeresebb szezonja.
1978-ban felérhetett volna karrierje csúcsára, azonban hiába a világverő Lotus 78 és 79, kemény ellenfelet kapott Mario Andretti személyében. Az amerikai a szezon egészét tekintve jobb teljesítményt nyújtott svéd csapattársánál (Monza előtt 6 győzelmet és 63 pontot szerzett Peterson 1 diadalával és 51 egységével szemben), mégis, három versennyel a szezonzárás előtt mindkettejüknek volt esélye a világbajnoki cím elhódítására.
Annak rendje és módja szerint Andretti elhódította a pole-pozíciót a Sebesség Templomában, a svéd viszont nem tudta kihasználni Colin Chapman szívóhatású remekművét, problémák hátráltatták az időmérőn, ezért csak az ötödik helyre kvalifikált. Mint később kiderült, ez lett a veszte: a starter már akkor megadta a jelet az indulásra, amikor a mezőny fele még mozgásban volt, és szerette volna elfoglalni rajtpozícióját. Így az egyes kanyar felé haladva gyorsan felértek a mezőny elejére, a sebességkülönbség pedig elkerülhetetlenül balesethez vezetett.
Riccardo Patrese nekiment James Huntnak, aki az előtte haladó Petersont lökte meg - a svéd autója jobbra vágódott, és frontálisan a falnak csapódva lángra lobbant. A láncreakcióban Vittorio Brambilla, Hans-Joachim Stuck, Patrick Depailler, Didier Pironi, Derek Daly, Clay Regazzoni és Brett Lunger autója is odaveszett. A képsorok láttán mindenki számára egyértelmű volt, hogy többen is megsérültek, vagy megsérülhettek: Peterson lángok között, Brambilla pedig eszméletlenül ült összetört autójában, a szigorú olasz rendőrség mégsem engedte a helyszínre Sid Watkinst, a sportág főorvosát.
Csak James Hunt jelenlétén múlt, hogy Peterson nem égett össze, hiszen azonnal a Lotushoz szaladt, és kihúzta a magatehetetlen svédet a forró pokolból. Ekkor úgy tűnt, hogy Brambilla sérülései súlyosabbak, hiszen fejen találta egy elszabaduló kerék - ahogyan Stuckot is, ő viszont „csak” rosszullétre panaszkodott. Mai szemmel nézve egészen hihetetlen, hogy 20 percbe telt, amíg a segítség a helyszínre érkezett - Petersont és a „monzai gorillát” is kórházba szállították.
A kalamajka nem állt le, az újraindítás előtt Jody Schekcter is komoly balesetet szenvedett a Lesmóban, a helyreállítási munkálatok miatt pedig csak este hat órakor tudott normális körülmények között elindulni a verseny. A diadalt Niki Lauda húzta be, s bár lehetne azt mondani, hogy ez senkit sem érdekelt, a kórházból pozitív hírek érkeztek: Brambilla agyrázkódást kapott, de nem volt életveszélyben, Peterson pedig nem szenvedett égési sérülést. A svéden elvégzett röntgenvizsgálatok azonban kimutatták, hogy az egyik lába hét, a másik pedig három helyen tört el. A magánál lévő pilóta beleegyezésével az orvosok az intenzív osztályra vitték, ahol az éjszaka folyamán szerették volna megműteni alsó végtagjait.
Másnap reggelre azonban egy lábában keletkező vérrög miatt súlyossá vált állapota, zsírembóliát állapítottak meg nála, összeomlott a veseműködése, délelőtt pedig bejelentették: Ronnie Peterson, a Lotus pilótája 34 éves korában életét veszítette. Az Olasz Nagydíjon végül egy pontot szerző Mario Andretti számára ezzel biztossá vált, hogy ő 1978 F1-es világbajnoka, de ahogyan 17 évvel azelőtt Phil Hill, ő sem tudott örülni sikerének: az akkori Olasz Nagydíjon szintén egy amerikai pilóta hódította el a világbajnoki címet, szintén csapattársa halálos balesete után.
Alig másfél évvel Tom Pryce és egy dél-afrikai pályabíró szörnyű kyalami balesete után aratott ismét a halál a Forma-1-ben, a biztonság élharcosai pedig újfent felemelték a hangjukat saját és pályatársaik testi épségének védelmében. A Watkins Gleni USA Nagydíjon már külön orvosi autó haladt a mezőny mögött a rajt után, annak érdekében, hogy azonnali segítségben részesítsék a balesetet szenvedett pilótákat. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy szakképzett tűzoltóknak, vagy megfelelő felszereléssel ellátott pályabíróknak kell segíteniük tűz esetén. A biztonsági fejlesztések következő lépcsőjeként az F1-es Konstruktőrök Szövetsége (FOCA) elérte az Olasz Nagydíj szervezőinél, hogy módosítsák a monzai pályát: ezt 1980-ban vitték véghez, újjáépítették a bokszutcát, az irányítói épületeket és a célegyenest is.
A pilóták szövetségének határozata alapján a balesetet kiváltó Riccardo Patrese nem lehetett ott Watkins Glenben, de ettől súlyosabb teher is nyomta a vállát: 1981-ben a versenyt elindító pályabíróval együtt bíróság elé állt, ahol azonban mindkettejüket felmentették a gyilkosság vádja alól. Mindazonáltal a Petersont kimentő James Hunt, mialatt 1980 és 1993 között a BBC-n kommentálta az F1-es futamokat, sosem fogta vissza magát, amikor egykori olasz riválisa képernyőre került. Folyamatosan ekézte őt, és abban a tudatban halt meg, hogy ő a felelős a svéd halálával járó baleset kiváltásáért.
Peterson tragédiájának volt egy másik, szomorú vonzata is: személyében nem csak egyik legnagyobb reménységét, potenciális világbajnokát veszítette el a sportág - felesége, Barbro Peterson nem tudta feldolgozni a pilóta halálát, és kilenc évvel később önkezével vetett véget életének. A pár 1975-ben született lányát, Nina Louise-t hagyta hátra.
