Indulása óta – és különösen az első évtizedekben – sok olyan fiatal versenyző életét követelte a Formula-1, akik sokkal nagyobb sikereket érhettek volna el, ha nem sújt le korán a tragédia. A brit Peter Collins mindössze 26 éves volt, mikor elragadta a halál, de a rövid idő is elegendő volt, hogy letegye névjegyét a királykategóriában.
Collins 1952-től – 20 éves korától – versenyzett szórványosan kisebb-nagyobb brit csapatoknál, az áttörést azonban 1956 jelentette, mikor bekerült a Ferrari istállóba. Első évben, ennyire fiatalon senki sem várt tőle ilyen sikert: a szezonzáró versenyen még esélyes volt a világbajnoki cím elérésére, de mikor szükség volt rá, sportszerűen átadta autóját a csapat első számú versenyzőjének, Juan Manuel Fangiónak, hogy az argentin bebiztosíthassa negyedik világbajnoki címét.
A sors úgy rendelkezett, hogy ennél közelebb már nem kerülhetett a világbajnoksághoz. Az 1957-es nem a Ferrari éve volt, következő szezonban azonban ütőképesebb konstrukcióval álltak elő, melyet három gyors versenyző, Collins, Mike Hawthorn és Luigi Musso vezetett. Korántsem volt békés az istállón belüli légkör, a két angol összefogva rivalizált Mussóval, aki a Francia Nagydíjon halálos baleset szenvedett.
A következő versenyt Silverstone-ban Collins nyerte meg, de még mindig csak feleannyi ponttal rendelkezett, mint a kiegyensúlyozottan teljesítő Hawthorn. Magasabb fokozatra kellett kapcsolnia, ha meg akarta szerezni a világbajnoki címet – először is a következő nagydíjon, a Nürburgringen augusztus 3-án.
A Német Nagydíj távját 22 körről a később normává váló 14-re rövidítették (500 kilométerről „csupán” 340-re), de a rövidebb verseny is tragédiába fulladt. Collins a vezető Tony Brooks autóját üldözte, mikor a 11. körben kisodródott, beleszaladt egy árokba, majd megpattanva a levegőbe repült. A Ferrari kizuhant a pályáról, egyenesen a fák közé. Az autóból kieső Collins fejjel csapódott az egyik törzsnek. Bár az orvosi csapat közbelépett és kórházba szállították, a versenyző még aznap elhunyt, hasonló balesetben, mint Musso csupán két versennyel korábban.
Akkori szokás szerint a Német Nagydíjat megszakítás nélkül lefutották, Brooks a Vanwall-lal megszerezte a győzelmet. Két Cooper állt még dobogóra: a pályafutása egyedüli pódiumait itt és előző versenyen megszerző Roy Salvadori, valamint egy privát autóval Maurice Trintignant. A létszám növelése érdekében Formula-2-es autók is indultak: különversenyüket az F1-ben bemutatkozó Bruce McLaren nyerte, aki ötödikként ért célba, de nem kapott érte pontot. Egyébként az ötödik legjobb F1-es autóval beérő Cliff Allisonnak szintén nem ítélték oda az utolsó egységet, mivel számos F2-es megverte, és összesítésben csak tizedik lett.
A Collins mögött haladó Mike Hawthorn percekkel később műszaki hiba miatt ugyancsak kiesett a versenyből, szezon végén azonban ő hódította el a világbajnoki címet. A Ferrari triójának utolsó tagja sem élte túl sokkal társait – 1959 januárjában közúti balesetben hunyt el.
