Az évad utolsó, 10. versenyére utazott a mezőny a kaliforniai Riverside-ba, a sivatag közelében fekvő és a Formula-1 számára új pályára, ami a szervezők nagy várakozásai ellenére nem tett szert túl nagy népszerűségre a nézők körében, így nagyrészt üres lelátók mellett zajlottak az események.
De nem csak a rajongók, hanem a mezőny legfontosabb csapata, a Ferrari sem volt kíváncsi a hétvégi történésekre, olyannyira, hogy el sem utaztak a versenyre. Ennek egyik oka a távolság, a másik pedig a bajnoki csaták tétnélkülisége volt. Jack Bhabham és a Cooper már korábban bebiztosították a címvédést, és noha a maranellióiak még harcolhattak volna a konstruktőri második helyért a Lotusszal, Enzo Ferrari hasznosabbnak látta, ha ezt az időt a gyárban tölti a csapat az 1961-es új motorformula érkezésére készülve.
Versenyzőik azonban engedélyt kaptak a részvételre, így Phil Hill és Wolfgang von Trips egy-egy privát Cooperre tették rá a kezüket erre a hétvégére. A legutóbbi futamon, Monzában először diadalmaskodó Hill különösen fontosnak tartotta, hogy hazai közönsége előtt megőrizze harmadik helyezését az egyéni bajnokságban.
A futam ráadásul két és fél hónappal követte a legutóbbi versenyt, így sokan tulajdonképpen már levezetésnek, és a következő évre való felkészülésnek tekintették. Az eltelt idő viszont elég volt Stirling Mossnak ahhoz, hogy teljesen felépüljön korábban Spában elszenvedett súlyos sérüléseiből, és visszatérve meg is szerezte a pole-t Riverside-ban Jack Brabham és Dan Gurney előtt.
A rajtnál aztán Brabham átugrotta őt és vezette a versenyt, ám a negyedik kör végén kihajtott a bokszba, miután szokatlan, robbanásszerű hangokat hallott autója hátuljából. Pár kör múlva egy második kiállást is megejtett, de csapatával nem sikerült orvosolniuk a problémát, amit utólagos sejtések szerint a benzintankból kicsorduló üzemanyag okozhatott. Brabham ugyanis a szokottnál jobban feltankolta az autóját, ezzel próbálva elkerülni, hogy hasonló történjen vele, mint az 1959-es szezonzárón, amikor az utolsó körben fogyott ki az üzemanyaga, és a bajnoki hajrá közepette saját kezűleg kellett eltolnia autóját a célvonalig.
Az ausztrál mindenesetre jelentős hátránnyal visszatért a mezőnybe, és látszólagos gondjai ellenére is képes volt erős tempót autózni, amivel végül visszarepülhetett egészen a 4. helyig. Ám miután a győzelemért folyó csatákból korán kiszállt, Moss átvette a vezetést és kényelmesen meg is nyerte a futamot. Mögötte Innes Ireland futott be, gondoskodva a Lotus kettős győzelméről, önmaga harmadik dobogóját szerezve az év során. A pódium legalsó fokára pedig Bruce McLaren állhatott fel a Cooperrel, akinek bajnoki ezüstérme már biztosított volt.
Phil Hill ugyan 6. helyen befutott és pontot szerzett a számára új technikával, de a pontversenyben mégis két pozíciót veszített, miután az élen végző Moss és Ireland is átugrották őt.
Erős benyomást tett a debütáló futamát teljesítő amerikai Jim Hall, aki csak a családi olajcég hagyatékaiból jutott hozzá egy privát Lotushoz, azzal mégis az 5. helyen vitézkedett az utolsó körökben, a hajrában azonban ezúttal őt érte utol a kiürülő benzintank problémája, és csak a 7. pozícióban tudta áttolni autóját a kockás zászló előtt.
A futam végül nem fulladt unalomba, így a szervezőknek nem is a Ferrari, inkább a nézők távolmaradása okozott fejfájást, hiszen elegendő bevétel híján saját zsebből kellett kifizetniük a pénzjutalmakat a verseny résztvevői között. Az F1 pedig többé nem is tért vissza erre a pályára, a következő évtől a jóval népszerűbb Watkins Glenbe tette át amerikai székhelyét a sport.
