DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

F1-Archív: Yuji Ide nem beszél angolul

A Formula-1-hez totálisan felkészületlen japán mellett Hondára váltó BAR-ról, botránya után Monacóba látogató Mosley-ról, Schumacher bajnoki címeit értéktelennek nevező csapattársról és NASCAR-ban debütáló Kimi Raikkönenről szóltak május 21. hírei.

2014: A Red Bull sosem dominált annyira, mint a Mercedes, állítja Sebastian Vettel, aki az előző négy szezonban világbajnok lett, 2013-ban pedig kilenc versenyt nyert meg sorozatban. Az aktuális idényből ekkor még csak öt futam telt el, de mindegyik fölényes Mercedes-sikert hozott. Vettel mindazonáltal optimista, hogy a Red Bull közelebb kerülhet.

2013: Kimi Raikkönent nem lepi meg, hogy a szezon első öt versenye után második a bajnokságban. A Lotus finn pilótája megnyerte a szezonnyitót, majd három második helyet is elkönyvelt, így a pontversenyben mindössze 4 egység a lemaradása Sebastian Vettelhez képest. „Nem tudom, miért kellene meglepődnünk, nem hiszem, hogy bármiféle varázslat lenne mögötte” – mondta Raikkönen, aki még elégedetlenkedett is kicsit: „Több versenyt szerettünk volna nyerni mostanra.”



2012: A Mercedes szemmel tartja Paul di Restát. A márkával DTM-ben bajnoki címet nyerő, Force Indiával versenyző skót Michael Schumacher utódja lehet, ha a hétszeres világbajnok a visszavonulás mellett dönt.

2011: Kimi Raikkönen debütált az amerikai NASCAR-ban, a Camping World Truck szériában. A számos kiesést hozó versenyt a 15. helyen fejezte be, pozitív eredményként tekintett arra, hogy nem kapott kört a győztestől.

2009: Rubens Barrichello (Brawn) és Nico Rosberg (Williams) vitte a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzéseit. A futamot végül megnyerő Jenson Button (Brawn) csak 8. és 4. hellyel indított.

2008: Max Mosley, az FIA elnöke első ízben látogat el F1-es futamra azóta, hogy kirobbant szexbotránya. Mosley úgy nyilatkozott, reméli, nem fogja elvonni a figyelmet a versenyzésről. Az elnök beperelte a fotókat nyilvánosságra hozó News of the World lapot (később magát az Egyesült Királyságot is adatvédelmi törvénye miatt, majd a Google-t a találatok között szereplő képekért), ez megmagyarázza, hogy az Autosport miért „a privát életét illető állítások”-ként írta körül az ügyet ahelyett, hogy nevén nevezte volna a történteket.

2007: Nem adja fel a Renault a szezont az első versenyek sikertelensége ellenére. Az előző két év világbajnoka, Fernando Alonso távozása után Giancarlo Fisichellára és az újonc Heikki Kovalainenre hárult az eredmények gyűjtögetése, akik négy futam alatt nem tudtak ötödiknél jobb helyen célba érni.

2006: A Super Agurinál versenyző Yuji Ide, akinek a San Marinoi Nagydíj után az FIA visszavonta szuperlicenszét, totálisan felkészületlen volt a Formula-1-hez. A pályákat nem ismerte, az F1-es autóhoz szükséges vezetéstechnikával sem rendelkezett, ráadásul egyáltalán nem beszélt angolul, vallotta be Aguri Suzuki csapatfőnök, akinek egy egészen szokatlan feladatot is el kellett látnia: tolmácsolni Ide és versenymérnöke között.

2005: „Montoya megölhetett volna engem és több embert a szállodában” – mondta a harmadik monacói szabadedzés után dühösen Jacques Villeneuve. A kolumbiai rendkívül lassan haladt a pályán, amit a Sauber versenyzője nem vett észre időben, emiatt belerohant a kettejük között haladó David Coulthardba és Ralf Schumacherbe. „Szerencsés vagyok, hogy David sebességváltóját találtam el a hátsó kereke helyett.”

2004: Monaco lehet a Ferrari addigi legnehezebb versenye, jelentette ki a Michael Schumacherrel a szezon első öt futamát megnyerő istálló technikai igazgatója, Ross Brawn. Érvként hozta fel, hogy autójuk a lassú pályaszakaszokon rendszerint gyengélkedett, a legnagyobb veszélyforrásként pedig a Renault és BAR csapatokat jelölte meg. Igaza lett: Schumacher sorozatába a franciák versenyzője, Jarno Trulli rondított bele.

2003: Tesztelnek szezon közben a csapatok, mindenki ott, ahol jónak látja: a McLaren, Williams és Toyota a Paul Ricard pályán, a BAR és Sauber Valenciában, a Ferrari pedig Fioranóban.

2002: Schumacher bajnoki címeit értéktelenné teszi, hogy csapatutasítással szerezte őket, állítja a német 1995-ös csapattársa, Johnny Herbert. Szerinte az akkori négyből legalább három címet segítséggel nyert. „Nem tudom, hogyan érezheti azt, hogy valóban világbajnok” – fogalmazott élesen a ferrarist különösen nem szívlelő Herbert.

2000: Takuma Sato megszerezte első győzelmét – persze nem az F1-ben, hanem a brit Formula-3-as bajnokságban. Érdekes, hogy a mögötte végző öt pilótából négyen (Antonio Pizzonia, Nicolas Kiesa, Gianmaria Bruni és Narain Karthikeyan) szintén eljutottak a királykategóriába, a negyedik helyezett pedig egy egykori világbajnok fia, Tomas Scheckter lett.

1999: a BAR bejelentette, hogy a Supertec erőforrásokat – Flavio Briatore cége Renault által tervezett V10-es motorokat szállított a mezőny több tagjának – Hondára cseréli a következő szezontól fogva.

1997: Kombinál a Ferrari és a motorpartner Sauber: a Scuderia tesztpilótája, Gianni Morbidelli ül be a Petronas névre keresztelt erőforrásokat használó svájci csapat autójába, miközben az addigi versenyző, Nicola Larini visszatér Maranellóba a tesztelői szerepbe.

1996: Mindössze két nappal a Monacói Nagydíj után Silverstone-ban tesztelt a mezőny. A versenyen, amelyen mindössze hárman értek célba, Olivier Panis aratott meglepetésgyőzelmet, a gyakorláson aztán helyreállt a rend: Damon Hill és Jacques Villeneuve, a Williams duója futotta meg a két legjobb kört.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: