A McLaren-Honda aranykorszakában járunk, amikor a két legendás csillag, Ayrton Senna és Alain Prost házon belüli párharcáról szólt a világbajnoki küzdelem. Ez a csata és kettőjük rivalizálása éppen az 1989. április 23-án megrendezett San Marinói Nagydíjon élesedett ki a legjobban.
Az imolai verseny a szezon második futama volt, a szezonnyitó Brazil Nagydíjat némi meglepetésre Nigel Mansell nyerte meg a Ferrarival, miután Senna a verseny elején ütközött Gerhard Bergerrel, míg Prost a kuplung meghibásodása miatt vesztett tempójából és lett végül csak a második a bajszos brit mögött.
Így érkeztünk hát el a San Marinói Nagydíjhoz, ahol a papírformának megfelelően a két McLaren kvalifikálta magát az első rajtsorba. Senna indulhatott a pole-ból, míg Prost mellőle, a második rajtkockából, mögéjük pedig Mansell, Riccardo Patrese, Berger, Thierry Boutsen, Alessandro Nannini, Nelson Piquet sorrendben sorakoztak fel a rajtrácsra az élmezőny tagjai.
A rajtnál az élen nem történt változás, Senna megőrizte vezető helyét Prosttal szemben, akit viszont Mansell az első körben keményen támadott a Ferrarival. A francia visszaverte a rohamot, Mansellnek pedig hamarosan hátrafele kellett figyelnie, mivel Patrese elszántan kóstolgatta őt hátulról. A 2. körben Ivan Capelli bukott nagyot a March autójával, de az olasz sértetlenül szállt ki a roncsokból.
A 4. körben aztán egy még nagyobb bukást láthattak a nézők. Berger a pálya egyik leggyorsabb kanyarjában, a Tamburellóban vesztette el az uralmát autója felett egy fékhiba miatt, és hatalmas sebességgel a pályát szegélyező szalagkorlátnak csapódott. A Ferrari egyből kigyulladt, ám az olasz tűzoltó marsallok példáson gyors munkát végeztek, és 26 másodperc alatt eloltották a feltörő lángokat. Berger így túlélte a hátborzongató esetet, amit egy törött bordával és kulcscsonttal, illetve a hátán és a kezén keletkezett másodfokú égési sérülésekkel megúszott.
Miután az osztrákot kórházba szállították, fél óra múltán következett az új rajt. Ezúttal Prost kapta el jobban az indulás pillanatát, így átmenetileg az élre tört, de Senna néhány kanyarral később egy ügyes manőverrel visszavette tőle a pozíciót, amit innentől a verseny végéig ki sem engedett a kezéből.
A látszólag teljesen tiszta győzelemnek mégis hatalmas visszhangja lett, miután Prost a futam után magából kikelve közölte, Senna felrúgta a McLaren előzetes csapaton belüli megállapodását, miszerint bárki is forduljon el kettőjük közül elsőként az első kanyarban, az nyeri a versenyt. A francia szerint a brazil nem tartotta tiszteletben a csapat kérését, és jogtalanul nyert, ami tűrhetetlen.
Tüntető jelleggel ezután jó darabig nem is beszélt csapattársával. Senna nem kívánt reagálni a vádakra, holott az ő álláspontja is abszolút védhető lett volna: elvégre az első rajt után ő állt az élen az első kanyarban, így ha úgy vesszük, bizonyos tekintetben Prost rúgta fel a megállapodást azzal, hogy az újraindításnál mégis a brazil elé vágott. Így vagy úgy, de verseny volt, feszültséggel teli kiélezett csata volt a világbajnoki címért, és ennek a szurkolók csak örültek.
Prost egyébként már a pályán elveszítette hidegvérét, hiszen a 42. körben Sennát üldözve egy tőle szokatlan hibát vétett: megpördült, és ezzel rengeteg időt veszített. A brazil így végül megnyugtató, 40 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat a leintésnél. Nannini már körhátrányban ért célba a Benetton-Forddal a 3. helyen, amelyet Mansell és Patrese műszaki problémából adódó kiesése után örökölt meg. A pontszerzők sorát Boutsen, Derek Warwick és Jonathan Palmer tette teljessé, de ki kell emelni az azóta túraautó-világbajnokként ismert Gabriele Tarquinit is, aki egyik legjobb F1-es eredményét elérve a 8. helyen hozta célba az AGS-Ford nem túl acélos versenygépét.
