Amikor az 1946-ban ezen a napon, november 17-én született Tom Walkinshaw 1988-ban pontot tett húsz éven át tartó versenyzői karrierjének végére, az autósport világa már jól ismerte a nevét, bár elsődlegesen nem pilótaként. Persze egyáltalán nem volt ügyetlen, 1984-ben például túraautó Európa-bajnokságot nyert, mégis a nevét viselő Tom Walkinshaw Racing miatt került a figyelem középpontjába az 1946-os születésű skót szakember.
A TWR a kezdetben túraautókkal, illetve sportautókkal foglalkozott, de apróbb „kitérőket” is tettek, így például ők készítették fel az 1981-es Dakart megnyerő Range Rovert. Walkinshaw 1982-ben kezdett Jaguarokkal foglalkozni, s túraautós sikerek után az ő cégét kérték fel arra, hogy fejlesszenek ki egy C-csoportos Jaguar-prototípust. A TWR kezdetben csak a sportautó-világbajnokságra, majd később már a tengerentúlra is fejlesztett.
A TWR és a Jaguar közös története hatalmas sikernek bizonyult: a prototípusok 1987 és 1991 közt öt év alatt három világbajnoki címet nyertek, kétszer a csúcsra értek Le Mans-ban is, a tengerentúlon pedig a daytonai egynapost nyerték meg – szintén két alkalommal. 1989-ben és a rá következő évben már saját erőforrással versenyeztek, bár a 24 órás futamokon ezt nem vetették be. 1991-ben a három TWR-Jaguar kellemetlen meglepetést okozva csak a 2-3-4. zárta a Le Mans-t, a Mazda ekkor szerezte meg a mindmáig egyetlen japán győzelmet a legendás egynapos versenyen.
Bár Le Mans-ban nem sikerült győzni, az 1991-es világbajnokságot viszont megnyerte a Jaguar XJR-14, melynek a később a Formula-1 egyik legnagyobb alakjává váló Ross Brawn volt a vezető tervezője. Ők ketten a következő években is együtt dolgoztak, immár a királykategória egyik ígéretes, feltörekvő csapatánál, a Benettonnál: Brawn technikai igazgatóként, Walkinshaw pedig mérnökigazgatóként, s mindketten komoly szerepet vállaltak abban, hogy Michael Schumacher 1994-ben megszerezte első világbajnoki címét.
Ennyi dudás azonban nem fért meg sokáig egy csárdában, a nagy siker után Walkinshaw elhagyta Briatoréékat, és miután sikertelenül próbálta megszerezni a nagy múltú Ligier csapatot, az előző éveket Footwork néven teljesítő Arrowst vette meg, és 1997-re hatalmas szenzációt keltve odacsábította a világbajnoki címvédő Damon Hillt, aki Magyarországon kis híján futamot nyert – az egyetlent a csapat hetvenes évek vége óta íródó történetében.
Walkinshaw a sportautók világától sem távolodott el teljesen, sőt, Le Mans-ban ismét a csúcsra ért – egy svédcsavarral. A Porsche ugyanis egy az IMSA által bevezetett szabályváltozás miatt lemondott a TWR által a Jaguar XJR-14-esből kifejlesztett WSC-95-öt használatáról, Reinhold Joest megszerezte a prototípusokat, és meg is nyerte velük az 1996-os Le Mans-t – a sors iróniája, hogy két gyári Porsche előtt. A Joest Racing 1997-ben duplázott, ez volt Tom Kristensen első Le Mans-i sikere, Walkinshaw-t viszont ekkor már egy másik projekt foglalkoztatta: 1998-ra a Nissannak építette meg az R390 GT1-et, mellyel a Porschékat nem sikerült megverni ugyan, de az első hatba három autójuk is befért.
A Formula-1-ben viszont sosem sikerült a várt sikereket elérni, s az Arrows végül 2002-ben csődbe ment. Walkinshaw az autóversenyzés élvonalából ezt követően eltűnt, egyedül az ausztrál V8-as bajnokságban indított autókat, s egyre több figyelmet fordított másik szerelmének, a rögbinek. A Walkinshaw Racing 2009-ben mutatkozott be a V8 Supercars Seriesben, s ott versenyez ma is, ám ő csak két évet tölthetett csapata élén: 2010 decemberében rákbetegségben elhunyt.
