Rali hírek
A Historicra esküsznek
Két autóval képviseltette magát a csapat a Historic-bajnokságban és mindkettővel ért el eredményeket – a mérleg összességében pozitív 2023 végén.
részletekJuhász Csaba elégedett az idei évvel
Négy ország, öt bajnokság, öt navigátor, két autó, kilenc futam: meglehetősen szerteágazó szezont futott 2023-ban Juhász Csaba.
részletekOllé Sándor reális célokat tűzött ki maga elé
Hyundai továbbra sincs, a Skoda Fabia viszont tökéletes választás volt a murvás viadalokra, amelyek már idén is prioritást élveztek Ollé Sándor „Sasa” számára.
részletekKarsai 2023-as éve: Lentről felfelé
Az első szakasz negyedik kanyarjában történt balesettel kezdődött Karsai Zsolt és Szilágyi Sándor szezonja, később viszont két futamgyőzelemmel odaértek a kategória dobogójára.
részletekTizenöt év után szerzett első helyet Bodogán
Megnyerte az ORC P13-as kategóriájának 2023-as értékelését a Bodogán, Sántha páros: a Lada VFTS-sel versenyző kettős végig stabilan hozta az eredményeket és megszerezte az ORC 2WD bajnoki címét.
részletekVincze Ferenc az Év Raliversenyzője
Európa-bajnoki és hazai eredmények, győzelmek, dobogók, részsikerek, év végi helyezések: hogyan áll össze a magyar rali 2023-as toplistája?
részletek„Semmi sem sikerült idén…” – Velenczei Ádám
A győri harmadik hely sem hozott áttörést, és az év végi bronzérem lehetősége sem hoz extra motivációt Velenczei Ádámnál, aki a Formula.hu-nak elárulta, hogy miben más az RS Fabia az Evóhoz képest.
részletekMr. Megbízhatóság: Vincze Ferenc
Ha eredmény kell, Vincze Ferencet hívd: szinte példátlan stabilitással szállította őket idén és az elmúlt években is a hétvégén már második magyar bajnoki címét szerző raliversenyző.
részletek„Erről szólt az év” – Vincze Ferenc, a bajnok
Mi játszódott le benne az utolsó futamon, mi a bajnoki cím titka, hogyan készül a Rally Hungaryre és mi várható ezt követően? Ezekről kérdeztük az immár kétszeres magyar bajnok Vincze Ferencet.
részletekTragédia a Veszprém Ralin
Halálos baleset miatt félbeszakították a 2023-as Veszprém Ralit – Nemes Csaba raliversenyző vesztette életét, miután autójával az első gyorsaságin egy fának ütközött.
részletekVelenczei RS Skodával folytatja a szezont
Távozik a Topp-Cars csapatától Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt: Csehországból érkezik hozzájuk a legújabb fejlesztésű Skoda Fabia RS Rally2.
részletekVincze dominált a Salgó Ralin
Már pénteken lelépte a mezőnyt Vincze Ferenc, aki a power stage-t is megnyerte az idei első aszfaltos futamon, s ezzel magabiztos előnybe került az összetettben.
részletek