Hideg Krisztián: Az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy elindulunk a Mitropa Kupa utolsó fordulóján, az ADAC 3-Städte Rallyen. A velenjei történtek után nem hagyhattuk szó nélkül, hogy Gässner otthon legyen bajnok. Ezért harcba szálltunk mi is a bajnoki címért, amit sikerült is elhódítanunk – 2016 után ismét.
Nagyon jó verseny, de nehéz pályákon, viszontagságos időjárási körülmények között. Több baleset is volt, így gyakran megszakította lendületünket a várakozás. A Mitropa Kupában simán győztünk, az abszolút értékelésben viszont 7.-ek lettünk – 147 indulóból. Lehetett volna akár gyorsabban is menni, de azt látjuk, hogy még úgy is jócskán le vagyunk maradva a német bajnokság elejéhez képest. Főleg így, hogy most még három esélyes is volt a német abszolút bajnoki címre, akik mindent el is követtek azért, hogy megnyerjék azt. Irgalmatlan tempót diktáltak, és megmutatkozott, hogy azonos típusú R5-ösök között is lehet különbség – a gyári szponzoráció függvényében.
Sajnos megint követtem el hibákat, egyszer meg is forogtunk, így az utolsó gyorsaságin buktunk még egy pozíciót az összetett értékelésben. Úgy néz ki az idei az utolsó gyorsos bakik éve… Bár azért biztos, hogy 2017 nem emiatt lesz emlékezetes, hanem az elhódított horvát, illetve a megvédett Mitropa Kupa-beli bajnoki cím miatt. A kitűzött célokat elértük, így jöhet majd most a jól megérdemelt „buliverseny”.
Kerék István: Számunkrateljesen ismeretlenek voltak a pályák, én mindössze ’93 környékén jártam erre egyszer, nézőként. Tudtuk előre, hogy nehéz lesz, hiszen teljesen titkosítottak voltak a pályák, csak csütörtökön, az itinerosztásnál tudtuk meg, milyen gyorsaságik vannak kijelölve. Addig se térképünk, se információnk nem volt a menetrendről. A szakaszok olyan messze voltak egymástól – míg az első napiak Ausztriában, addig a második napiak Németországban voltak kijelölve –, hogy a tréningre adott 6,5 óra alatt mindössze kétszer tudtunk végigmenni rajtuk, így nem volt túl alapos a felkészülésünk. Tréning alatt ráadásul olyan köd volt, hogy alig láttunk valamit, mindössze 10 méteres volt a látótávolság. Délután pedig már rajtoltunk…
A futam alatt sem könnyítette meg a helyzetünket az időjárás: habár pénteken szép idő volt, szombaton végig szakadt az eső. Az osztrák pályák technikásak, szűkek, gyakori tempóváltásokkal tűzdelve, a németországiak közül pedig ami érdekes volt, az a kettő körgyors, amely típust kevésbé kedvelem, mert ha az egyik versenyző utoléri a másikat, akkor az nagyon veszélyes szituációt is tud okozni. De ezt szerencsére megúsztuk.
A nehézségi fokozat ellenére úgy gondoltuk, hogy azért arra van esélyünk, hogy Gässnert megverjük – még akkor is, ha ő ott lakik, és legalább már 30 alkalommal rajthoz is állt ezen a versenyen. Ez szerencsére sikerült is, több mint egy perccel voltunk gyorsabbak nála. A kitűzött célunkat így teljesítettük, megvédtük a tavalyi bajnoki címünket, bár az abszolút értékelésben én is előrébb vártam volna magunkat…
