DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Porrá égő WRC, civil autó a pályán a Japán Ralin

Kész káosz a japánok visszatérése a WRC-be: a mezőnnyel szemben autózott egy néző, a Hyundai egyik autója pedig kigyulladt és porig égett a szezonzáró futam első napján.

2010 után először tért vissza a Rali-világbajnokság versenynaptárába Japán, ráadásul a korábbi murvás futamok után most egy teljesen új helyszínnel, egy aszfaltos versennyel. Dráma azonban már a szezonzáró első napja során is bőven akadt: az még hagyján, hogy a nyolcszoros világbajnok Sebastian Ogier a megnyert bemelegítés után az első "igazi” gyorsaságin defektet kapott, vagy hogy a mögötte második idővel kezdő Craig Breen villámgyorsan összetörte a Fordot, hiszen ő idén már nyolcadik alkalommal hibázott. 

Az egyik dráma az, hogy a WRC2 bajnokság egyik fő esélyese, Kajetan Kajetanowicz is hibázott, összetörte a Skodát és kiesett, így a kategória futamát vezető Emil Lindholmnak már csak célba kell érnie ahhoz, hogy megszerezze a világbajnoki címet. A másik ennél nagyobb: Sami Pajari jelentette, hogy a negyedik gyorsasági szakaszon egy civil autó (!) közlekedett szemben a versenytempóval érkező, és erre természetesen nem számító mezőnnyel. A súlyos rendezői hiba finoman szólva sem vet jó fényt a visszatérő japánokra – a szakaszt megállították és törölték, szerencsére nem történt baleset, de Pajari volt az, aki szemben találta magát egy nézővel az éles szakasz közben, így kissé feldúltan értékelt.

A legnagyobb dráma pedig vitathatatlanul Dani Sordóé: a spanyol versenyző méregdrága gyári hibrid Hyundai WRC-je egyszerűen kigyulladt, és el sem tudták oltani, porig égett az első pénteki gyorsasági szakaszon. Sordo szerint igazából nem tudták, hogy mi a probléma, és nem is tehettek semmit – a szakaszt törölték, majd a második körben le is rövidítették az eset miatt.

A futamot egyébként az idei első győzelmére hajtó Elfyn Evans vezeti Thierry Neuville előtt, a friss világbajnok Kalle Rovanpera a harmadik, a technikai gondokkal küzdő, és a Hyundainál biztosan utolsó versenyét teljesítő Ott Tanak pedig a negyedik. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: