DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Történelmi Hyundai-siker és belháború az Akropolisz Ralin

Thierry Neuville idei első győzelmét szerezte, az első három helyet elvitte a Hyundai, a vb-éllovas Kalle Rovanpera megint hibázott, Sebastien Loeb az élről esett ki. Ez történt a görögországi WRC-futamon.

A WRC-be való 2014-es beszállása óta először fordult elő a Hyundaijal, hogy egy világbajnoki futam első három helyét szerezze meg a csapat három autója: történelmi pillanatot élhetett át a Hyundai az Akropolisz Ralin. A görögországi WRC-futam így sem volt feszültségtől mentes a csapat számára, mert szombat délután már elfoglalta a három autó az első három helyet és onnantól az a kérdés került a középpontba, hogy vajon az idén versenyt még nem nyerő Thierry Neuville átengedi-e a győzelmet az előző két futamot behúzó, idén már hármat nyerő, de most a rossz rajtpozíciója, illetve az autó technikai hibái (elromló hibridrendszer és differenciálmű) miatt hozzá képest félperces lemaradást összeszedő Ott Tanaknak.

A 2019-es világbajnok az előző két sikere miatt Kalle Rovanpera egyetlen állva maradt kihívójává vált a pontversenyben, a két pilóta megcserélése pedig hét extrapontot jelentette volna számára úgy, hogy a csapat ugyanannyi egységet gyűjtött volna be ebben a felállásban is. A Hyundainál azonban végül úgy döntöttek, hogy nem hogy nem húzzák meg a cserét, hanem rá is szóltak Tanakra, hogy ne támadjon, tartsa a pozícióját, aki nehezen viselte a helyzetet: már a legutóbbi Ypres Ralin is összetűzött kicsit Neuville-lel, most pedig folyamatosan kritizálta a döntéseket és csípős megjegyzéseket tett.

A futam korai szakaszában a harmadik autót vezető és harmadik helyet szerző Dani Sordo is kapott tőle egy ilyet, hiszen a pályatakarítás szempontjából már egy autó is rengeteget jelentett, ezt az első szakasztól láthattuk, de Sordo nem segített Tanaknak (azzal, hogy benyelt volna egy tízmásodperces büntetést mondjuk egy egyperces késésért, amivel már mögé került volna), amit szintén nehezen értett meg utóbbi – a spanyol azzal védekezett, hogy későn kapott már üzenetet erről, de Tanak ezt nem igazán akarta elhinni. Az utóbbi versenyek eseményei, nyilatkozatai és döntései alapján egyértelmű, hogy elmérgesedett a helyzet és hiába Tanak remek teljesítménye, valamint a csapat sorozatban három győzelme, nehezen visszafordíthatónak látszik ez a folyamat: nem lenne meglepő, ha Tanak az idény végén távozna a Hyundaitól.

Neuville mindenesetre nyert és idei első győzelmét aratta, így megelőzte Elfyn Evanst és feljött a pontverseny harmadik helyére.

-01122010_592



Ami a versenyt illeti: Rovanpera az Ypres Ralin bemutatott hatalmas bukása után most is fának csapta a Toyotát, így elveszített néhány pontot, de egyébként is meglehetősen hátul volt, hiszen ő rajtolt elöl pénteken, ami rengeteg idejébe került, a takarító szerep miatt egyébként sem volt most versenyben az első helyekért. Technikai hiba miatt a harmadik helyről esett ki csapattársa, Esapekka Lappi, majd vasárnap a negyedikről Elfyn Evans is, a Toyotának finoman szólva sem sikerült jól ez a verseny.

Óriási hullámvasút volt a hétvége az M-Sport számára is, ugyanis péntek este még Sebastien Loeb vezetett Pierre-Louis Loubet előtt, vagyis a két hátulról rajtoló Ford vitte az első két helyet, de szombat délelőtt jött a rémálom: a kilencszeres világbajnok technikai hiba miatt kiesett az élről, Loubet pedig defektet kapott és visszacsúszott. A futam végén ő jött be negyediknek, míg a korábban defektet kapó és azt a pályán kicserélő Craig Breen lett az ötödik.

A power stage-en Tanak nyert Rovanpera előtt, így három futammal a vége előtt 53 pont a finn toyotás előnye: az újabb gyenge hétvégéje ellenére továbbra is csak matematikailag nem övé a világbajnoki cím.

Az Akropolisz Rali végeredménye:

1. Neuville/Wydaeghe Hyundai
2. Tanak/Jarveoja Hyundai +15
3. Sordo/Carrere Hyundai +1:49,7
4. Loubet/Landais Ford +3:42,2
5. Breen/Nagle Ford +4:09,0

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: