DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

ERC: Csomós szakaszt nyert és 10. élete első Eb-futamán

Szenzációs teljesítménnyel debütált az Európa-bajnokságon Csomós Miklós és Nagy Attila, Herczig Norbert és Igor Bacigál viszont egy fájdalmas hiba miatt búcsúzott a hetedik helyről.

Ezen a hétvégén vette kezdetét a Rali-Európa-bajnokság, vagyis az ERC 2022-es szezonja: a portugáliai Fafe Ralin két magyar párosért szoríthattunk, az immár negyedik ERC-szezonját gyűrő Herczig Norbert régi-új navigátorával, Igor Bacigállal állt rajthoz, a tavalyi magyar bajnoki ezüstérmes Csomós Miklós és Nagy Attila pedig életük első Eb-futamán álltak rajthoz.

Az első versenynap totális káoszt hozott, az özönvízzel felérő eső, a hatalmas szél és az iszonyatos sár miatt botrányos körülmények között kellett versenyezni - gyakorlatilag a rajtsorrend döntött, mert valaki minél hátrébbról rajtolt, annál mélyebb pocsolyákon kellett átevickélnie az egyre brutálisabb nyomokban.

Herczigék hozták a "kötelezőt" és 6-10. időket autóztak végig, egy-két kisebb hibát is sikerült kimozogniuk és a hetedik helyen zárták a napot - a páros idén az MRF Tyres gyári versenyzőiként indulhat, így a csapat szempontjából is nagyon fontos volt a stabil pontszerzés. Csomósék viszont pórul jártak: egyrészt mivel főszponzoruk, a Hankook nem regisztrálta magát a bajnokságba, így nem szerezhetnek pontot idén, emiatt pedig mindig a teljes ERC-mezőny után, hátul rajtolnak, ami ezúttal óriási hátrányt jelentett. Másrészt a Hankook nyitott abroncsai sem érkeztek meg, így a pilóta saját bevallása szerint olyan érzés volt, mintha jégen közlekedtek volna - a 16. helyen fordulhattak rá a vasárnapra.

csomós_2



Ott viszont rárúgták az ajtót a mezőnyre: végre nem szakadt az eső (csak a nap második felére eredt el megint), jó minőségű pályákon lehetett versenyezni, ráadásul a fordított rajtoltatás miatt másodikként száguldhattak át a gyorsaságikon. Ez olyan jól sikerült, hogy a nap nyolc szakaszából hatszor is a legjobb ötben (!) zártak, a délutáni körben pedig előbb szaladtak egy második időt, majd az utolsó előtti gyorsaságin megszerezték pályafutásuk első abszolút ERC-szakaszgyőzelmét is. Lenyűgöző teljesítményüknek köszönhetően fokozatosan léptek előre és végül az abszolút 10. helyen zárták a futamot, de ha csak a második napot néznénk, akkor a top háromban finiseltek...

Sajnos azonban nem lett teljes a magyar öröm. Herczigék óvatosan, taktikusan autóztak, semmit sem kockáztattak és őrizték a hetedik helyet, mert reálisan nézve nem volt esélyük előrébb kerülni. Ez a terv működött is, azonban az utolsó szakasz előtt kapitális hibát követtek el: etapon elnézték az itinert, rossz felé fordultak és hét-nyolc kilométer után vették észre. Emiatt fel kellett adniuk a futamot a betonbiztos hetedik pozícióból - végiszenvedték a hétvégét, majd végül egyetlen pontot sem szereztek vele egy ilyen hiba miatt...

A futamot egyébként a végig vezető spanyol Nil Solans nyerte, a második helyre az utolsó szakaszon ugrott fel a portugál Armindo Araújo, míg a dobogó alsó fokára itt szorult le az észt Georg Linnamae.

Az eredmények itt megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: