DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

WRC: Drámaparádé a Szafari Ralin

Thierry Neuville két defektet kapott az utolsó szakaszon, de így is ő vezet, mert a riválisok is bajba kerültek - az utolsó szakaszon szinte minden megtörtént, ami megtörténhetett.

Nem volt hiány problémából és zűrből a kenyai WRC-futam első napján, de az utolsó szakasz megkoronázta az addigiakat. Már a nap elején elvesztettük a vb-pontverseny második helyezettjét, Elfyn Evanst, akinek egy szikla kitépte a jobb első kerekét, illetve ugyanezen a gyorsaságin kiesett Dani Sordo is, akit az egyenes úton dobott el egy bukkanó annyira, hogy leesett róla és véget ért a versenye. Eddigre már kiesett a fiatal Oliver Solberg és kiesett a privát WRC-vel induló Lorenzo Bertelli is, az első kör végén tizenegyből csak hét topkategóriás autó maradt állva, de közülük is gondjai voltak a címvédő és listavezető Sebastien Ogier-nek, akinek tönkrement a bal hátsó gátlója, ezen a dobálós úton pedig két percet veszített ezzel…

Gyorsan igazából Thierry Neuville és Kalle Rovanpera autózott, momentumai pedig Ott Tanaknak és Takamoto Katsutának is akadtak, ők négyen álltak az első négy helyen, megelőzve a két Fordot, illetve Ogier-t. Rovanpera a második kör közepén átvette a vezetést, de Neuville azonnal reagált, majd jött az utolsó gyorsasági, ami meghozta a drámát…

neuville hyundai motorsport



Ogier-nek ismét gondjai akadtak, el kellett vennie a gázt, majd jött Neuville, aki két defektet is összeszedett és negyven másodpercet kapott Ogier-től. Azonban bár azt hitte, hogy ezzel bukta az első helyet, a mögötte rajtoló Tanak is kapott két defektet, ő még többet vesztett, mint Neuville – hogy aztán a vezetésre legjobb eséllyel pályázó Rovanpera teljesen érthetetlen helyzetben beleragadjon a homokba. Nem sokkal a rajt után lelassított, mert semmit nem látott a portból, megállt, így viszont gyakorlatilag elsüllyedt a pályán, nem tudott továbbmenni, a rescue húzta ki a homokból, ennek idejére pedig megállították a szakaszt.

Így óriási fordulatok és drámai események után végül Neuville vezet 18 másodperccel Katsuta előtt, Tanak egy percet kapott már, Ogier pedig közel kettőt – Rovanpera kiesett, szuperralival folytathatja holnap, de mivel borzasztó kevés a nevező és azok is küzdenek/szenvednek, így a finn pilóta ezzel együtt is pontszerző helyen áll és még a power stage-en is segíthet magán.

Szombaton hat, vasárnap pedig még öt szakasz vár a mezőnyre.

Az állás péntek este:

1. Neuville
2. Katsuta +18,8
3. Tanak +55,8
4. Ogier +1:49,5
5. Greensmith +1:56,1
6. Fourmaux +2:19,1
7. Rovanpera +10:10,0 ?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: