Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 10. péntek
Rali

WRC: Tinisztár győzte le Ogier-t, Evans nyert

Azonos autóval, az utolsó méterekig kiélezett csatában győzte le a hatszoros világbajnokot a 19 éves Kalle Rovanpera, ő nyerte a power stage-et - a futamot viszont csapattársa, Elfyn Evans húzta be.

Egyetlen gyorsasági szerepelt a Svéd Rali utolsó napjának programjában, a 21 kilométeres Likenas, amelynek értelme tulajdonképpen az volt, hogy kioszthassák a power stage-ért járó plusz pontokat is – ugyanakkor az élmezőnyben az első-második hely mögött még több kérdés is nyitott volt. Az útviszonyok ráadásul “parádésra” sikerültek: gyakorlatilag minden kanyarban más fogadta a versenyzőket, néhol volt némi hó/jég (sőt, egyes kanyarokban elég erősen le volt fagyva), máshol sártengerrel, vagy éppen hatalmas vízzel kellett megbirkózni…

A legnagyobb kérdés a dobogó sorsa volt, Sebastien Ogier fél másodperces előnnyel vezetett Kalle Rovanpera előtt a szakasz előtt, a fiatal finn viszont egészen elképesztő időt produkált, 3,9 másodpercet osztott ki a hatszoros világbajnoknak, ennek köszönhetően pedig meg is előzte a franciát. A még 20. születésnapja előtt álló szupertehetség ezzel óriási tettet hajtott végre, a mezőny egyik legtöbbre tartott és mindenképpen legrutinosabb pilótáját verte meg egy kiélezett csatában, azonos autóval, így a Montén elért ötödik helye után már a második WRC-s futamán megszerezte élete első dobogós eredményét – elképesztő…

Ráadásul Rovanpera akkorát ment, hogy ezzel megnyerte a power stage-et, amelyért további pluszpontokat zsebelt be, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag leautózta a mezőnyt: 3,7 másdodpercet adott a második helyre bejövő Thierry Neuville-nek, aki itt mentett meg valamennyit a futamából.

rovanpera toyota svéd



Esapekka Lappi végül nem támadta a két Toyotát, csak az volt a célja, hogy beérjen és maga mögött tartsa Thierry Neuville-t, így egy kicsit biztonságosabb autózással ezt meg is tette: 1,4 másodperc maradt a belgával szembeni előnyéből.

Ami az első két helyet illeti, ott nem történt változás: sem Ott Tanak, sem Elfyn Evans nem sietett, Tanak végül negyedik lett a szakaszon, Evans pedig csak hatodik, így pluszpontokat nem kapott – ezzel együtt viszont végig magabiztosan autózva, szenzációs teljesítménnyel megnyerte a versenyt, kicsit sem forgott veszélyben a győzelme. A walesi versenyző első győzelmét aratta a Toyota színeiben, így a Monte után ismét jelezte, hogy bizony a bajnoki versenyfutásban is számolni kell vele.

Az R5-ös mezőnyben végül Jari Huttunen (Hyundai) győzött öt másodperces előnnyel a szintén finn Emil Lindholm (Skoda) előtt, a harmadik Mads Ostberg pedig szintén nagyon közel volt, ő hét másodpercet kapott a győztestől – ezzel együtt ő is győztesnek vallhatja magát, hiszen a két finn a WRC3-ban viaskodott egymással, Ostberg (Citroen) pedig 23,4 másodperces előnnyel megnyerte a WRC2 értékelését Ole Veiby (Hyundai) előtt.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?