Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 11. szerda
Rali

Ötödik helyen zártak Herczig Norberték

Ötödik lett a Rally Hungaryn Herczig Norbert és Ferencz Ramón, és ezzel az eredménnyel a Rali Európa-bajnokságban is ötödik helyen zárták a szezont. A MOL Racing Team párosa négy alkalommal is defektet kapott az év utolsó ERC futamán, de nem adták fel, és a hazai közönség előtt az utolsó pillanatig extra teljesítményt nyújtottak.

Hiába reménykedett a csapat abban, hogy a sors itthon kegyes lesz hozzájuk a magyarországi szezonzárón, a forgatókönyv szinte ugyanaz volt, mint az idei év többi versenyén: alapos felkészülés után jól sikerült a kvalifikáció, majd hiába volt jó a versenytempó egy-egy balszerencsés momentum után már csak felzárkózni tudott a versenyzőpáros.

„Még gombócból is sok lenne ennyi” – summázott a defektek kapcsán Herczig Norbert. „Rögtön a szombati első gyorsaságin 4-5 kilométert mentünk defektes abronccsal, és az átbeszélővel is problémánk volt. A következő körben aztán ugyanazon a szakaszon újra defektet kaptunk, és a nap végén is így jártunk. Szerencsére mindegyik alkalommal jó döntést hoztunk, és nem álltunk meg kereket cserélni bent a szakaszon, így a három defekt ellenére is a hetedik helyen zártuk a szombatot.”

Az alapos felkészülésnek köszönhetően a nagyon nehéz körülmények között is az élmezőnyben versenyzett a MOL Racing Team párosa, és a Volkswagen Polo GTI R5 is helytállt az esős, saras, párás körülmények között. Vasárnap pedig tovább gyorsult a Polo, jöttek a dobogós időeredmények.

„Frusztráló volt a szombati pechsorozat, ennek ellenére vasárnap reggel úgy álltunk oda a rajthoz Ramónnal, mintha akkor kezdődött volna a Rally Hungary. Végre semmi sem hátráltatott bennünket, szakaszgyőzelmet is szereztünk. Folyamatosan dolgoztuk le a hátrányunkat, és az utolsó pillanatig harcolni akartunk a dobogóért. Aztán mintegy összefoglalva az idei évünket, az utolsó szakaszról is defektes kerékkel jöttünk ki, így visszaestünk az ötödik helyre. Mivel az EB-n a napokat külön is értékelik ezzel a 2. napi teljesítményünkkel másodikak lettünk, amiért plusz Eb pontokat kaptunk” – mondta a zárónapról Herczig Norbert.

A Rally Hungaryn elért ötödik hely azt is jelentette, hogy Herczig Norbert és Ferencz Ramón az ERC év végi értékelésében szintén ötödik lett, ezzel egy helyet előrelépett a tavalyi eredményhez képest.

„A bajnoki ötödik hely jól mutatja, hogy az idei balszerencse-sorozat ellenére is sikerült előre lépnünk. Bár kisebb lépéssel, mint azt terveztük, de nagyon fontos, hogy az idei munka nem veszett el, a következő években meghozza gyümölcsét. Egyre jobban ismerjük a pályákat, olyan versenyeken is elindultunk, ahol eddig még nem jártunk. A Volkswagen Polo GTI R5 versenyautónk pedig a szezon során kiforrott versenyautóvá fejlődött, amiben nekünk is sok munkánk volt, így a 2020-as szezonban már egy megbízható, üzembiztos autóval állhatunk rajthoz. Idén ki kell emelnem és külön köszönetet kell mondanunk az év közben biztos pontot jelentő MOL Hi5 versenyüzemanyagért, amely minden körülmények között nagyon jól vizsgázott. Akár a közel 40 fokos melegben, akár a szezonzáró hűvös, párás időjárás közepette."

"Ebben az évben is fantasztikus versenyeken vehettünk részt, az idén megtett több száz versenykilométer tovább mélyítette a tudásunkat, rutinunkat. Az pedig kifejezetten nagy örömet és büszkeséget jelentett számunkra, hogy ezt az évet hazai pályán fejezhettük be. Gratulálok a szervezőknek, mert nemzetközi mércével mérve is remek versenyt szerveztek. Óriási élmény volt a Rabócsiringen rendezett szuperspeciál, ahol telt ház előtt, látványos showelemekkel tarkított pályán versenyezhettünk és természetesen extra köszönet a hazai közönség támogatásáért. Le a kalappal a szurkolók előtt! Az esős időjárás ellenére is rengetegen jöttek el azért, hogy egész hétvégén kitartóan buzdítsanak bennünket” – zárta az értékelést Herczig Norbert. 

Küzdelmes versennyel küzdelmes szezont zárt a MOL Racing Team. Ha a futamokon elért eredmények tekintetében nem is sikerült úgy a 2019-es év, ahogy azt a csapat tervezte, számtalan területen sikerült előre lépni, így mostantól visszaszámolunk és talán még soha nem vártuk ennyire a következő szezont, mint most a 2020-at.

Az I. Rally Hungary végeredménye:
1. Turán Frigyes - Bagaméri László  Skoda Fabia   2:11:28.0
2. Alexey Lukyanuk - Alexey Arnautov   Citroen C3   +33.7
3. Callum Devine - Brian Hoy   Hyundai i20   +1:25.9
4. Chris Ingram – Ross Whittock   Skoda Fabia   +1:48.5
5. Herczig Norbert – Ferencz Ramón   Volkswagen Polo GTI R5   +3:12.3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?