DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

A Hyundai három futam alatt másodszor nyert

Thierry Neuville-nek sikerült megőriznie előnyét az Olasz Rali utolsó napján, ezzel második győzelmét aratta a WRC-ben. Sebastien Ogier a harmadik hellyel és a powerstage megnyerésével vigasztalódhatott.

d18ed46c292d6f3c3a5f152783139243



Neuville a verseny kezdetétől fogva az élen állt, elsőszámú ellenfelének pedig Jari-Matti Latvala számított, aki végig közel maradt hozzá az időeredményekben, várva egy esetleges hibára belga ellenfele részéről. A Hyundai pilótájának azonban az utolsó nap négy szakaszán még kicsivel sikerült is növelnie az előnyét, így végül 24 másodperccel gyorsabban fejezte be a versenyt, mint Latvala.

A Hyundait mostani sikere talán már végleg az állandó esélyesek közé emeli, hiszen két versennyel ezelőtt, az Argentin Ralin is ők húzták be a győzelmet, akkor Hayden Paddon révén. Neuville karrierje második WRC-elsőségének örülhetett, a 2014-es Német Rali után tudott ismételni.

Ogier távolról kísérte be a célba riválisait és csak a dobogó harmadik foka jutott neki - az általános vélekedés miatt a számára kedvezőtlen rajtsorrend fogott ki rajta a verseny elején, hiszen elsőként kellett megkezdenie a szakaszokat, ami végül jelentős időveszteséget termelt számára. A francia a verseny zárásaként annak azért örülhetett, hogy a powerstage megnyerésével még néhány extra pont ütötte a markát, a bajnokságot pedig továbbra is kényelmesen vezeti, miután a hétvége előtt hozzá legközelebb álló Mikkelsen és Ostberg is nullázott.

 

Az Olasz Rali végeredménye:

  Versenyző Autó Idő
1 Thierry Neuville Hyundai 3:35:25.8
2 Jari-Matti Latvala Volkswagen 24.8
3 Sebastien Ogier Volkswagen 1:37.8
4 Dani Sordo Hyundai 2:54.0
5 Ott Tanak Ford 5:26.4
6 Eric Camilli Ford 5:59.8
7 Henning Solberg Ford 6:22.2
8 Teemu Suninen Skoda 8:57.4
9 Jan Kopecky Skoda 9:47.0
10 Karl Kruuda Ford 13:40.5
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: