DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Két VW-pilóta holtversenyben, a harmadik meg beteg

Csütörtökön a shakedown révén megkezdődött a WRC szezonjának utolsó versenyhétvégéje, a Wales területén zajló Brit Rali. A bajnokcsapat felállása nem volt teljes, de Andreas Mikkelsen még időben visszatért.

12227064_10153271603045678_2028576596449301476_n



A tesztnapot Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala teljesen azonos idővel zárták az élen a Volkswagennel, hozzájuk legközelebb pedig Kris Meeke került a két perc alatt teljesíthető szakaszon.

A harmadik VW-pilóta, Andreas Mikkelsen azonban kihagyta a shakedownt, miután egészségügyi okokból vissza kellett repülnie Németországba, hogy ott csapata orvosi központjában vizsgálaton essen át. A Volkswagen nem akarta közölni, hogy milyen rosszullét gyötri a norvégot, a legutóbbi Spanyol Ralin első győzelmét megszerző Mikkelsen azonban csütörtök este visszatért a verseny helyszínére, és kész részt venni a pénteken rajtoló éles küzdelemben.

A csütörtökön pályára lépők közül Robert Kubicát ismét sújtotta egy kisebb probléma, hiszen a váltó rakoncátlankodott a sorozatból év végén talán távozó lengyel autójában.

 

A shakedown eredménye:

1. Sebastien Ogier VW 2:01.4  
2. Jari-Matti Latvala VW 2:01.4 +0.0
3. Kris Meeke Citroen 2:01.7 +0.3
4. Thierry Neuville Hyundai 2:01.9 +0.5
5. Hayden Paddon Hyundai 2:02.4 +1.0
6. Dani Sordo Hyundai 2:02.6 +1.2
7. Mads Ostberg Citroen 2:02.7 +1.3
8. Elfyn Evans M-Sport Ford 2:02.8 +1.4
9. Kevin Abbring Hyundai 2:03.4 +2.0
10. Stephane Lefebvre Citroen 2:03.6 +2.2

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: