DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Kruuda R5-ös Citroenre váltott Arctic Ralin

Karl Kruuda a múlt hétvégi Arctic Lapland Ralin magabiztos kezdéssel indított a -29 fokos hideg ellenére, és amíg ment, addig eredményesen mozgolódott a Heikki Kovalainennel színesített élmezőnyben.

A 22 éves észt először ült versenykörülmények között a Printsport támogatásával egy Citroen DS3 R5-ösben, és az első futamán már rögtön négy szakaszgyőzelmet gyűjtött be. Lelkesedése egészen az utolsó előtti részig tartott, amikor is az autó motorjában nyomásgondok adódtak, így kénytelen volt a pálya széléről követni a futam utolsó kilométereit.

„Az történt, ami az egyik legkiábrándítóbb dolgok közé tartozik - de hát erről szól igazából ez a technikai sport” – mondta el Kruuda. „Amíg versenyben voltunk, jó volt az autóval menni, sikeresek is voltunk, emiatt úgy gondolom, komolyabban nincs okunk az aggodalomra. Tovább kell lépnünk ezen a kiesésen, és teljesen bedobással a következő futamra kell koncentrálnunk. Nagyszerű volt az Arctic Rali a fagyos körülmények ellenére – a szakaszok, a környezet, a hangulat mind-mind örömet jelentett.”

kruuda



A futamot egyébként Juho Salo nyerte, másodikként Joni Nikko, harmadikként Jussi Vainionpaa érkezett célba, míg a Forma 1-ben vitézkedő Heikki Kovalainen egy R5-ös Ford Fiestával a hatodik helyen zárta az Arctic Ralit.

Kruuda az idei évben egyébként világbajnoki futamokat is szép számmal tervez a skandináv fellépések mellett, és nem titkolt célja, hogy 2015-ben a WRC2-es bajnoki címet tehesse ki a vitrinébe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: