DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Rongits élete versenyét futotta

A Rongits Attila – Hannus László versenyzőpáros számára kiváló eredménnyel zárult a 2014-es országos rali bajnokság, hiszen a szezonzáró Waldviertel Ralin a kategóriagyőzelem mellé egy abszolút 3. helyet is bezsebeltek.



A Mecsek Ralin még ugyan technikai probléma hátráltatta őket, ami miatt az abszolút 16., kategória 3. helynek is örülniük kellett, a szezon utolsó futamán, a Waldviertel Ralin viszont életük legjobb eredményét érték el, amely mellé felejthetetlen élmények sora társult. 

„A Mecsek Ralin sajnos elég korán hengerfejes lett a motor, ami miatt egy gőzmozdonnyá változott az autó. Azért imádkoztunk, hogy célba érjünk, ami végül sikerült, és kategóriánkban így is meglett a 3. hely. Ezt a versenyt így élvezni viszont nem igazán tudtuk, noha nagyon szeretjük a Pécs környéki pályákat. Az ob utolsó futamára rendhagyó módon Ausztriában került sor, aminek mi nagyon örültünk, mivel mi rendelkeztünk talán a legtöbb tapasztalattal ezekről a pályákról. Bár meg kell hagyni, hogy nekünk is új arcát mutatta most ez a verseny, hiszen nagyon nyomvályússá vált néhol a pálya, és ez igencsak extrémmé tette a körülményeket. A végén a Power Stage életünk legnehezebb gyorsaságija volt: sötétben és ködben mentünk, sár volt, nyomvályú, minden, amit csak el lehet képzelni. Óvatosan mentünk, de így is néha fentről tettek vissza minket az útra. Nagyon nehéz verseny volt, de mi élveztük” – mondta el Rongits Attila.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: